december 2016

featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Nemzeti Együttműködési Alap

Új felhívás a Nemzeti Együttműködési Alap keretében – „Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2017.” Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2017. évre vonatkozó „Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2017.” című szakmai pályázati kiírásai. A pályázat célja a civil szervezetek szakmai programjainak támogatása. A korábbi évekhez hasonlóan a pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el.

Tovább olvasom »

Tovább bővül jövőre a civil szervezetek támogatása

A civil szervezetek számára jövőre tovább bővülnek a pályázati lehetőségek – közölte Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján. Soltész Miklós elmondta, hogy két héttel ezelőtt a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2,6 milliárd forint keretösszegű kiírásáról számolhatott be, most pedig a NEA-támogatások második része is elindul közel 1,4 milliárdos keretösszeggel, erre szakmai programok megvalósítása céljából lehet pályázni. Az államtitkár kitért arra, hogy a több mint

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Hazánk rendezheti a családok világkongresszusát

Számos sikert könyvelhet el idén a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, ideértve az Oktatási Kerekasztalon való állandó részvételt, az ifjúsági munkacsoport elindítását és a családok világkongresszusa megszervezésének lehetőségét. Gyurkó Katalin, a szervezet elnöke szerint a legnagyobb siker az volt idén, hogy az idei Babaköszöntőn háromszáz, tavaly nagycsaládba született gyermeket láthattak vendégül. Mintegy fél év telt el azóta, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesülete együttműködési megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi). Azóta,

Tovább olvasom »

Civil szervezetek üzleti ötleteinek felkarolása

A CivilSegéd Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek számára Civil szervezetek üzleti ötleteinek felkarolása címmel, melynek célja olyan társadalmi innovációk és közösségi vállalkozások elindítása, amelyek a szervezetek fenntarthatóságát erősítik. A pályázat keretében szakértőink segítségével támogatást nyújtunk közösségi szolgáltatások üzleti modelljének és marketingtervének kidolgozásában öt szervezet számára. Pályázni 2017. február 6-ig folyamatosan lehet. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK ÉS TUDNIVALÓK: Civil szervezetek üzleti ötleteinek felkarolása

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Pro Bono segítség az E.ON-tól

Az önkéntes munkának sok éves hagyományai vannak az E.ON-nál. A vállalatcsoport azonban idén nyáron úgy döntött, hogy egy magasabb szintre lép: a hagyományos önkéntes munka mellett most szakértői tudását, tapasztalatát is felajánlotta a magyarországi nonprofit szervezetek számára. Az “E.ON Erőforrás” pályázaton kiválasztott öt szervezet részvételével került sor az első pro bono maratonra: az alapítványok képviselői és az E.ON szakemberei egy teljes napon keresztül együtt dolgoztak egy-egy olyan projekten, problémakörön, melyhez

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Hatvanhétezer élelmiszercsomagot adtak át

A Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány szervezésében 360 településen 7488 hátrányos helyzetű, három éven aluli kisgyereket nevelő család vehetett át kilenc hónap alatt összesen több mint 67 ezer élelmiszercsomagot hat multinacionális élelmiszer-kereskedelmi lánc jóvoltából. Noha a törvény szerint minden 14 évesnél fiatalabb, hátrányos helyzetű gyerek jogosult állami forrásból ingyenes étkezésre, ez a valóságban a három éven aluliak számára nem mindig teljesül, mert nem minden kistelepülésen működik bölcsőde – emlékeztetett az

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Karácsonyi madárgyűrűzés a Farkas-erdőben!

Ha szeretne megismerkedni egészen közelről az etetőkre járó madarakkal, akkor szeretettel várjuk Budapesten, a Farkas-erdőben, december 28-án. Őszapók, cinegék, fakopáncsok, rigók, zöldikék és társaik szívesen fogyasztják a kihelyezett táplálékot, ám hogy honnan érkeztek hozzánk és merre tartanak tőlünk, arra a madárgyűrűzés segítségével tudnunk válaszolni. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportja bemutató madárgyűrűzést tart az újpesti Farkas-erdőben. Időpont: 2016.december 28 (szerda), 9-12 óra között folyamatosan.

Tovább olvasom »

Ünnepi üdvözlet

Kellemes és pihentető, szívet-lelket melengető karácsonyi ünnepeket kíván a Nógrád Megyei Civil Információs Centrum stábja!

Tovább olvasom »

„Mi jut eszembe a geoparkról?”

A fenti címmel hirdetett rajzpályázatot a Jövő Közösségéért Közhasznú Alapítvány általános iskolások számára, amelynek a napokban tartották meg a díjátadását. A beérkezett művekből egyúttal kiállítás nyílt a Novohrad-Nógrád Geopark Eresztvényi Oktató, Kutató és Irányító Központjában. Sok remek pályamunkát küldtek be a diákok, éppen ezért a zsűri több kategóriában osztott ki díjakat és különdíjakat. A gyerekek mellett a felkészítő tanárok is értékes jutalmakat kaptak. A díjátadót Salgótarjánban, a Novohrad-Nógrád Geopark Eresztvényi

Tovább olvasom »

Minden eddiginél sikeresebb adni öröm! Akció

Minden eddiginél sikeresebb volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR-csoport 20. alkalommal megrendezett karácsonyi gyűjtése. Az idei Adni öröm! akcióban hat nap alatt 288,5 tonna tartós élelmiszert adományoztak az üzletek vásárlói, ebből több mint 33 ezer ajándékcsomagot állított össze a Máltai Szeretetszolgálat a rászoruló embereknek karácsonyra. 2017. december 15. és 20. között országszerte 165 SPAR és INTERSPAR áruházban zajlott a gyűjtés, melynek során a Szeretetszolgálat több mint 2500 önkéntese

Tovább olvasom »
Scroll to Top