február 2017

featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

A civileknek a legnagyobb segítséget a civilek adhatják

A civileknek a legnagyobb segítséget a civilek tudják nyújtani – jelentette ki a megyékben és a fővárosban működő Civil Információs Centrumokkal kötött szakmai együttműködési megállapodások keddi, az az 2017. február 28-ai ünnepélyes átadásán Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Hangsúlyozta: nyilvános pályázaton választották ki azokat a komoly múltra visszatekintő szervezeteket, amelyek a következő három évben tájékoztatással és rendezvényekkel segíthetik a szféra fejlődését, erősödését, hozzátéve, hogy a lehetőséget elnyerő

Tovább olvasom »

III. Ifjúsági Jazz Tábor – Salgótarján

A Lélekpendítők Társasága, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. és a Tehetségeket Segítő Egyesület a 33. Nemzetközi Dixieland Fesztiválhoz kapcsolódóan megszervezi a III. Salgótarjáni Ifjúsági Jazz Tábort. A 2017. május 2-7 között induló táborba várják azokat a 13-25 éves fiatalok jelentkezését, akik a jazz zene iránt érdeklődnek, akik hangszeren jól játszanak vagy énekelnek. Illetve, akik állami vagy alapítványi művészetoktatási intézményben tanulnak/tanultak. A tábor helyszíne: Salgóbánya, Medves Hotel. Részletes információ: www.lelekpenditok.hu, www.stkult.info,

Tovább olvasom »

Pályázat példaértékű falusi ifjúsági kezdeményezéseknek

Pályázatot hirdet a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) és a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetség (MHVISZ) „A legjobb falusi ifjúsági közösség” címmel. A pályázat célja, hogy felkutassa, bemutassa és elismerje a kistelepüléseken működő, példaértékű falusi ifjúsági közösségeket. A három díjazott közösség összesen 1 millió forint szabadon felhasználható támogatást kap.

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Legyen egy Kék Napod!

Hazánkban évente több mint 9000 új vastagbélrákos beteget diagnosztizálnak, és sajnos ugyanennyi idő alatt körülbelül 5000 beteget veszítünk el. Anyákat, apákat, nagymamákat, nagypapákat, akik akár meg is gyógyulhatnának. A Van Holnap! Zsákos Alapítvány idén már hatodik alkalommal rendezi meg a „Legyen egy Kék Napod!” figyelemfelhívó megmozdulást, amivel szeretnénk elérni, hogy minden évben több és több szó essen erről a nagyon fontos témáról. A „Legyen egy Kék Napod!” program minden március

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Macskamentés felsőfokon T.N.R. – módszerekkel

A II. Csongrád megyei Állatvédelmi Konferenciát követően február 25-én az Országos Állatvédelmi- és Állatjóléti Konferencián tartottak előadást a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesületének tagjai. Az országos konferencián a kóbor macskák magas számának problematikájáról, a számuk csökkentésére alkalmazható, hatékony és humánus módszerről beszélt Nyitrai Ágnes, az egyesület elnöke, példákkal is alátámasztva. Macskamentés felsőfokon T.N.R. – módszerrel című előadásában az is elhangzott, hogy az utcai állatvédelem – a direkt mentés, ivartalanítási programok és

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Arany János születésének 200. évfordulója

A Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület szervezésében 2017. március 1.-jén, szerdán Sztermen Ildikó és Szepessy Antalné, nyugalmazott középiskolai tanárok tartanak előadást 14 órától a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központ Belső klubjában.

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Tisztelet és hála

Ezek, a cikkünk címében említett szavak fejezik ki a legjobban, mivel tartozunk az időseknek, elődeinknek, szüleinknek! Tisztelet és hála: nem valamiféle elvárásról, kötelességről van szó, hanem belülről, lelkünk mélyéből fakadó érzésről. Fontos feladatunk a múltat kutatni, fejet hajtani az elődeink előtt – mondta Hanczikné Adorján Györgyi, a Benczúrfalváért Egyesület Elnöke az elmúlt hét végén, szombaton (2017. február 25-26.) délután a II. világháború után szovjet hadifokságba elhurcolt foglyok emlékére állított tábla

Tovább olvasom »

GE a fenntartható szervezetekért 2017

A General Electric (GE) az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) közreműködésűével pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára pro bono támogatás felhasználására. A GE másodjára hirdeti meg a „GE a Fenntartható Szervezetekért” pályázati programját, amelynek célja a hazai civil szervezetek fenntartható és hatékony működésének elősegítése, a vállalat szakemberinek szaktudása révén. A pro bono program célja, hogy a kiválasztott szervezetek GE szakemberek magas hozzáadott értéket képviselő tudása révén, jelentős elmozdulást érhessenek el projektjeik

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Egyszerűbb lesz a fővárosi civilek élete

A civil szervezetek működésére és nyilvántartására vonatkozó törvények március 1-jén hatályba lépő módosításai a civilekkel kapcsolatos eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célozzák – közölte Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI-vel. A rendelkezés szerint sportegyesületek is kérhetik egyszerűsített elektronikus eljárásban, mintaokirat használatával a bejegyzésüket. Ha a bíróság az egyszerűsített eljárásban a kérelem benyújtásától számított 15 napos határidőn és az azt követő 30 napon belül sem tesz semmilyen intézkedést, akkor a

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Lehet-e ma egészségesen táplálkozni?

2017. február 28-án, 14 órától esettanulmányt tart Dr. Bozó Zsuzsanna a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesületének soron következő foglalkozásán. A program ezúttal nem hétfőn, hanem kedden lesz a szokásos helyszínen, Salgótarján, Rákóczi út 13., I. emeletének Tanácstermében. Mindenkit szeretettel várnak!

Tovább olvasom »
Scroll to Top