április 2017

featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Nemzedékek értéke – Értékes nemzedékek

A nemzedékek napja alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet „Nemzedékek értéke – Értékes nemzedékek” címmel. A felhívásra olyan idősszervezetek pályázhatnak, amelyek egyházi szervezetekkel és/vagy önkormányzatokkal együttműködve kistérségi szinten több település idős lakosait bevonva valósítanának meg közel egy éven át tartó programsorozatot az elszármazott családtagok meghívásával, az idősek és fiatalok aktív részvételével. Fontos, hogy a programok az egymástól távol

Tovább olvasom »
Rendezvény
nogradicivilkozpont

„Galilei-élmény” a könyvtárban – Salgótarján

Világszerte már széles körben ünneplik a csillagászat napját – amely idén április 29-re, azaz mára esik –, nem volt ez másképp megyeszékhelyünkön sem. Tegnap ezen alkalomból kiállítást, illetve tárlatvezetést tartottak a Gedőcz-tetőn található Uránia Észlelő és Bemutató Csillagvizsgáló közreműködésével a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Egész napos programokkal, előadásokkal várták a tudomány iránt érdeklődőket. A jeles napnak már Magyarországon is nagy múltja van, hiszen évről évre több ezer érdeklődő pillanthat bele

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Tájékoztató a civil szervezetek számára

A Balassagyarmati Törvényszék tájékoztatja a törvényszék nyilvántartásába tartozó társadalmi szervezeteket (Alapítványokat, Egyesületeket), hogy a 2017. március 1. napjától hatályos, az Egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (továbbiakban: Ectv.) 30. § (1) bekezdése alapján a civil szervezet köteles a jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott beszámolóját, valamint közhasznúsági mellékletét az adott üzleti év mérlegforduló napját követő 5. hónap utolsó napjáig letétbe

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Park Party Karancslapujtőn

A Duci Csapat 8. alkalommal rendezi meg a szokott helyen a megye tavaszi legnagyobb gasztronómiai versenyét, 2017. május 6-án. Regisztrálni a helyszínen reggel 8-ig lehet, fél 9-kor kezdődik a színvonalas, Majális jellegű felvonulás, a Magyar Vitézek Felvezetésével a Fő utcán. A résztvevőket a Tájház udvarán vendégelik meg. A megmérettetés 9 órakor veszi kezdetét. 15 órakor a Szabadtűzi Lovagrend 10 főből álló zsűrije eredményt hirdet. A süteménysütő verseny 3 kategóriából áll,

Tovább olvasom »
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Jó kedvvel, színekkel, széleskörű összefogással…

A Mátraszelén működő gyermekotthon részleges megszépítésén dolgozott a salgótarjáni „Sakkozzuk ki!” csapata a múlt hétvégén. A közösségi programot több mint 30 önkéntes segítette önzetlenül. A csapat megannyi pozitív tapasztalattal és élménnyel zárta az akciót, a tervüket pedig sikerült megvalósítaniuk. A gyerekek is ecsetet ragadtak Mátraszele. A salgótarjáni önkéntes csapat egy korábbi, a mátraszelei gyermekotthonból érkezett felkérésnek tett eleget. Az intézmény udvarán található melléképület dekorálására kérték fel az akciócsoportot, a közösségi megmozduláshoz

Tovább olvasom »
Pályázat
nogradicivilkozpont

Én és a természet – fotópályázat asztmás gyerekeknek

Az Allergiamentes Életért Alapítvány, az Asztma Világnapja alkalmából fotópályázatot hirdet ÉN, és a TERMÉSZET címmel, asztmával küzdő, óvodás és általános iskolás gyermekek részére. A pályázat célja felhívni a figyelmet az asztmára, segíteni az asztmás gyermekek gyógyulását, állapotuk javítását, valamint szeretnénk rávilágítani a természetben eltöltött idő fontosságára. Az Allergiamentes Életért Alapítvány, az Asztma Világnapja alkalmából, fotópályázatot hirdet ÉN, és a TERMÉSZET címmel, asztmával küzdő, óvodás és általános iskolás gyermekek részére. A

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Fotókiállítás – Salgótarján

2017. április 27-én, csütörtökön Jolanta Kubica (Pl.) és Frantisek Glombek (Sk.) fotókiállításának megnyitóját nézhetik meg 17.30 órai kezdettel a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központban.

Tovább olvasom »
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Pályázat közösségi térben található falak kidekorálására

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület, a 2011. óta minden évben megszervezett magyarországi Let’s Colour Projekt folytatásaként 2017-ben ismét kiírja közösségi pályázatát. Magyarország területén élő bármely közösség pályázhat, aki a környezetében lévő elszürkült, leromlott, vagy csak egyszerűen színtelen közösségi térben található beltéri falfelületet szeretné színekkel újravarázsolni. Közösségnek minősül minden magyarországi székhellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, társadalmi, civil szervezet, önkormányzat, intézmény, magánszemély(ek) vagy magánszemélyek által létrehozott ad hoc

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Pályázat elszürkült, leromlott, vagy színtelen közösségi térben található beltéri falfelület kidekorálására

Határidő: 2017. április 30. A Let’s Colour Településszépítő Egyesület, a 2011. óta minden évben megszervezett magyarországi Let’s Colour Projekt folytatásaként 2017-ben ismét kiírja közösségi pályázatát. Magyarország területén élő bármely közösség pályázhat, aki a környezetében lévő elszürkült, leromlott, vagy csak egyszerűen színtelen közösségi térben található beltéri falfelületet szeretné színekkel újravarázsolni. Közösségnek minősül minden magyarországi székhellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, társadalmi, civil szervezet, önkormányzat, intézmény, magánszemély(ek) vagy magánszemélyek

Tovább olvasom »
Scroll to Top