december 2017

Rendezvény
nogradicivilkozpont

Legyen élmény az Önkénteskedés!

Az Önkéntesek Nemzetközi Napján – december 5-én – az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) korábbi résztvevői bebizonyították, hogy külföldön önkénteskedni óriási élmény, hatékony tanulási folyamat és nagyszerű önismereti lehetőség. Az Erasmus+ program keretei között megvalósuló önkéntes szolgálatban Magyarországról 2017-ben több mint 250 fiatal vett részt. A Tempus Közalapítvány által szervezett EVS Live rendezvényen olyan fiatalok mutatkoztak be, akik már megjárták Európát, és a program keretében szociális farmon dolgoztak, hátrányos helyzetű gyerekeknek

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Miért lettem fotográfus? – Hegedűs Márk fotókiállítása Salgótarjánban

2017. december 9-én, szombaton Hegedűs Márk fotókiállítására nyílik lehetőség a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület szervezésében. A „Van egy érzésem: Miért lettem fotográfus?” című tárlat 17.30 órakor kezdődik a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Pályázatot hirdettek a kerekesszéket használók autóvásárlásának támogatására

A kerekesszékkel közlekedők személygépkocsi-vásárlásának támogatására hirdetett pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felkérésére. Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a mintegy 50 millió forint keretösszegű pályázat részleteit ismertetve szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: szeretnék, ha a fogyatékossággal élő emberek egyenrangú, aktív és teljes jogú, „látható” állampolgárai lennének a nemzetnek. Megjegyezte, a fogyatékossággal élők önálló életvitelének biztosítása magában foglalja a közlekedés

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Bányász szakszervezeti ünnepség Szent Borbála napján

Szent Borbála, a bányászok védőszentjének napjához kapcsolódóan rendezett ünnepséget Salgótarjánban a Nógrád Megyei Bányász Szakszervezet. A zenés produkciókkal és versekkel színesített találkozón Dobor István szakszervezeti elnök elmondta, hogy a szeptemberi bányásznap mellett hagyományosan a Borbála napi ünnepség ad alkalmat a találkozásra, az emlékezésre és a szervezet éves munkájának értékelésére. Rendszerint ilyenkor adják át az egyesület jubileumi díjait azoknak, akik már ötven, hatvan vagy hetven éve tagjai a közösségnek. Az idei

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Alapítványt hozott létre egymilliárd forintos tőkével Wáberer György

Hátrányos helyzetű emberek társadalmi esélyegyenlőségének biztosítására alapítványt hozott létre egymilliárd forintos tőkével Wáberer György vállalkozó. Az alapítvány kedden, 2017. december 5-én az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Miskolci Törvényszék nyilvántartásba vette Wáberer György vállalkozó magánalapítványát, amelynek célja a hátrányos helyzetű emberek társadalmi esélyegyenlőségének biztosítása anyagi eszközökkel és természetben nyújtott támogatásokkal. Az alapítvány vagyona egymilliárd forint. Székhelye a zempléni Füzér. Ismertették: az alapítvány vagyonának minden forintja közvetlenül segíti a beteg

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Az ország kedvenc civil szervezetét keresi az NLCafé

Év végi jótékonysági kampányában civil szervezeteket támogat az NLCafé. A vezető női portál minden évben hasonló kezdeményezés keretében adományoz iskoláknak, egészségügyi dolgozóknak, rászoruló családoknak. Ezúttal a hátrányos helyzetű, mozgássérült vagy hajléktalan embereket és beteg gyerekeket segítő civilek vannak soron: az olvasók szavazatai dönthetik el, melyik szervezet kapja a 300 ezer forint értékű hirdetési lehetőséget. Az NLCafé szerkesztőségének célja, hogy „Az Ország Kedvenc Civil Szervezete” kampányon keresztül hívja fel a figyelmet

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Meghívó partnerség információs rendezvényre – Salgótarján

A „Háztartások Foglalkoztatásáért” Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a „A tudatos pályaválasztás támogatása az önkéntesség által Salgótarjánban” című pályázatának projektindító nyílt sajtótájékoztatójára, melynek aktualitást ad a 2017. december 5-ei Önkéntesség világnapja. Sajtótájékoztató témája: A pályázat tervezett szakmai programjának bemutatása A programról tájékoztatást nyújt Tolnai Sándor, az alapítvány kuratóriumi tagja, Égető Eszter, az Új Nemzedék Központ Regionális EFOP mentora és Szalai Rita a projekt szakmai vezetője. Időpont: 2017. december 6. (szerda) 13.00

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Szívem melegével, kezem munkájával… – Adománygyűjtés Salgótarjánban

A salgótarjáni Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete 2017. december 7-8-án 10.00-12.00 között várja a felajánlott adományokat, amelyekben házi lekvárok, befőttek, savanyúságok, egyéb tartós élelmiszerek: liszt, cukor, tésztafélék és konzervek szerepelhetnek. A felajánlásokat a szervezet a 3100 Salgótarján, Főtér 1., SZMT Székház 1. emelet 13. szoba címére kell eljuttatni. A begyűjtött élelmiszereket a salgótarjáni rászorulóknak osszák szét, előzetes írásbeli tájékoztatás után.

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Erősödő civil közösségek 2018 – Pályázat

Az emberség erejével CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány (továbbiakban Emberség Erejével Alapítvány) a Nyílt Társadalom Alapítványokkal együttműködésben, a Regionális Közösségi Központok Program keretében támogatási programot hirdet meg a dél-dunántúli régióban (Somogy, Tolna és Baranya megye), civil szerveződések, közösségek számára, mintegy 100 millió forintos keretösszeggel. Miért van szükség és mit szeretne elérni az ECK támogatási program? Az Emberség Erejével Alapítvány álláspontja szerint hazánkban jelentős probléma a széttöredezett társadalom és a párbeszéd hiánya,

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

December 3-a a fogyatékos emberek világnapja

A magyar kormány elkötelezett abban, hogy a fogyatékos emberek életminőségét folyamatosan és minden eszközzel javítsa, társadalmi integrációjukat elősegítse, támogassa. Fontos, hogy a fogyatékos emberek ne maradjanak magukra nehézségeikkel, problémáikkal, ne szigetelődjenek el, hanem aktív, látható, egyenrangú állampolgárai legyenek a magyar társadalomnak. A kormány fontosnak tartja, hogy a fogyatékos emberek számára elérhetőek legyenek az önálló életvitelükhöz szükséges szolgáltatások, és ehhez minden segítséget megad. Ennek érdekében a fogyatékosságügyi fejlesztésekre európai uniós forrásokból

Tovább olvasom »
Scroll to Top