március 2018

Rendezvény
nogradicivilkozpont

„Civilek a Városért„ díj 2018

Március 27-én került megrendezésre a Salgótarjáni Civil Fórum. Ebben az évben adták át a tizedik “Civilek a Városért” díjat, amelyet a Salgótarjáni Civil Kerekasztal alapított 2010-ben. 2018-ban az elismerést Madách-hagyomány Ápoló Egyesület kapta, melyet 1997-ben alapítottak. Kiemelkedő tevékenységet folytatnak Madách Imre világirodalmi rangú életművének propagálásában, az Ember tragédiájának népszerűsítésében, és az ő nevét viselő 1923-ban alapított gimnázium történetének kutatásában és hagyományainak ápolásában. A tevékenységek túlmutatnak a város és a megye

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Erasmus+ Start infónap szervezeteknek

Információs START napot tart a Tempus Közalapítvány, ahol elhangzanak a pályázati lehetőségekkel kapcsolatos legfontosabb információk és a pályázó szervezetek közvetlenül a nemzeti iroda programkoordinátorainak tehetik fel kérdéseiket! Időpont: 2018. április 6. péntek, 10.00-13.15 Helyszín: Tempus Közalapítvány, 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. PROGRAM 10.00-10.30 Az Erasmus+ program pályázati lehetőségei az IFJÚSÁGI területen 10.30-11.10 Projekttervezés és a pályázás menete 11.10-11.30 Kérdések és Válaszok 11.30-11.45 +1 pályázati lehetőség: Erasmus+ felnőtt-tanulás 11.45-12.00 Szünet

Tovább olvasom »
Hírek
nogradicivilkozpont

Az alsó-tagozatos iskolás korosztály 1%-a autista

A Mars Alapítvány kampányában az autista emberek nehézségeire hívja fel a figyelmet, amik akadályozzák őket a hétköznapi életben olyan egyszerű dolgok kapcsán, mint például a bevásárlás vagy a tömegközlekedés, s amelyek az emberek többsége előtt ismeretlenek. A kampány célja, hogy közelebb hozza az autista emberek világát. A most közzétett kisfilmben érzékszerveinkkel ugyanazt érzékelhetjük, amit a főszereplő autista kisfiú a bevásárlóközpontban. Csak Budapesten naponta minimum egy autizmus diagnózist adnak ki. A

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Folytatódik „Az én történetem” videókampány

A MACI által kezdeményezett videósorozat olyan emberek történetével ismertet meg bennünket, akiknek egy civilszervezet komoly segítséget adott, s ezzel jelentős változást idézett elő az életében. Most, a folytatáshoz újra történeteket és főszereplőket keresünk! Kedves Civilszervezet! A MACI „Az én történetem” videókampánya új részekkel folytatódik! A MACI által kezdeményezett videósorozat olyan emberek történetével ismertet meg bennünket, akiknek egy civilszervezet komoly segítséget adott, s ezzel jelentős változást idézett elő az életében. Most, a folytatáshoz

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Telefonos adománygyűjtés pályázat

Ma tettük közzé a Telefonos Adománygyűjtés (korábban Adhat Vonal) 13. pályázatát. Határidő: 2018.04.03. A pályázat részletei megtalálhatók az alábbi linken: https://www.nonprofit.hu/palyazatok/Palyazati-felhivas-telefonhivassal-tamogathato-adomanygyujto-rendszer-hasznalatara-kozhasznu-szervezeteknek

Tovább olvasom »
Hírek
nogradicivilkozpont

Asszisztenst keres a Kék Pont Alapítvány

A Kék Pont Alapítvány munkatársat keres, azonnali kezdéssel, a ferencvárosi és a békásmegyeri ambulanciákon való feladatellátásra, asszisztens munkakörre. Főbb feladatok: Kliensek fogadása, információ- és időpontadás, kliensadatok, rögzítése, kezelése, irattárazása, Napi járóbeteg-szakellátás forgalmának oep rendszerbe történő berögzítése, szükség esetén receptírás ambulanciák napi munkájához kapcsolódó ügyintézések (szolgáltatókkal, együttműködő partnerekkel, beszállítókkal, hatóságokkal és hivatalokkal), beszerzések (irodaszer, tisztítószer stb.), adminisztratív feladatok (iratkezelés, iktatás, postázás, telefonok és hivatalos címre érkező üzenetek kezelése stb.)

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Még indulhatnak a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatán!

Szeretnénk emlékeztetni, hogy a Tesco negyedszer is meghirdette „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját. Az áruházlánc programjára ezúttal is közösségépítő pályázatokat vár, de most minden körzetben támogatni kívánja az első három helyezett pályázót. A helyi kezdeményezéseket támogató pályázaton a Magyar Adományozói Fórum szakmai partnerként segíti az áruházláncot a beérkező projektek értékelésében. Ezúton szeretnénk szíves segítségüket kérni a pályázat hirdetését illetően, hogy minél több környezetszépítő, közösségépítő és képességfejlesztő kezdeményezés valósulhasson meg

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

77 ezren a szabadon áramló Múráért!

7000 hektárnyi vizesélőhely kerülhet veszélybe, ha Szlovénia jóváhagyja a tervezett nyolc vízerőmű építését a Mura folyón. A hatások a magyarországi folyószakaszon is érezhetőek lennének. Ennek megakadályozására indítottak petíciót a civil szervezetek 2017 őszén, az emberek pedig összefogtak: több mint 77 ezer aláírás gyűlt össze, melyet március 22-én, a Víz Világnapján adtak át a szlovén környezetvédelmi és területfejlesztési miniszternek. A WWF Magyarország és a Dráva Szövetség ezzel egy időben Szlovénia magyarországi

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Megkoszorúzzák a Balatont

A NABE megkoszorúzza a Balaton. A Nők a Balatonért Egyesület a hagyományokhoz híven, a Balaton megkoszorúzásával ünnepli az idei Víz világnapot. Tizenkilenc településen, Balatonkenesétől Keszthelyen át Siófokig változatos programok fogadják az érdeklődőket. A 2018. évi Víz Világnap nemzetközi szlogenje a “Védd természetesen!”. Árvizek, aszályok, víz-szennyezés – mind károsítják a növényzetet, a talajt, a folyókat, a tavakat, ellenük kell fölvenni világméretekben a küzdelmet. A Balatonnál a problémák mások: a természetes partszakaszok

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Infokommunikációs akadálymentesítő program indult mozgáskorlátozottaknak

Mozgáskorlátozott embereknek indít infokommunikációs akadálymentesítő programot a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) – jelentették be a projekt nyitórendezvényén pénteken, 2018. március 23-án az Országházban. Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta, tavaly tavasszal hirdetett meg a kormány egy négymilliárd forintos keretösszegű pályázatot a Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagjainak, ezen a kiíráson nyert a MEOSZ a Korlátok nélkül című program kidolgozására mintegy 730 millió

Tovább olvasom »
Scroll to Top