augusztus 2018

2010-hez képest duplájára emelkedik…

Az Országgyűlés elfogadta 13 fogyatékosságügyi érdekvédelmi és civil szervezet megnövelt támogatására vonatkozó költségvetési javaslatot, ennek köszönhetően 2019-re az előző évihez képest mintegy 100 millió forinttal növekszik a fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek és civil szervezetek hazai támogatása. Amíg 2010-ben nyolc szervezet kapott 522 millió forintot, 2019-ben már ennek az összegnek több mint a kétszerese lesz elérhető a költségvetésben. A kormány a fogyatékosságügy területén kiemelten fontosnak tartja a „semmit rólunk, nélkülünk” elv érvényesülését,

Tovább olvasom »

A megbízhatóság a legfőbb értékük

Fábián Sára négy éve, 20 éves korában alapította az Amigos a Gyerekekért Alapítványt, amelynek egyetemista tagjai hat kórházban, heti rendszerességgel betegeskedő gyerekeknek oktatnak nyelveket, korrepetálják őket, vagy csak kézműveskednek, barátkoznak velük. Olyan közösséget épített, aminek minden tagja örömmel jár a beteg gyerekek közé. Fábián Sára a Jószolgálat-díj önkéntes kategóriájának szakmai különdíjasa. Sára kilencéves korában egy egész évet töltött kórházban. Magántanuló lett, és a szülei, nagyszülei, a családi barátok és a

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Már 150 Tesco adományoz jótékony célra élelmiszert

Június elején újabb áruházak csatlakoztak a Tesco többszörösen díjazott élelmiszermentő programjához, így az áruházlánc 205 hazai áruházából már 150 ajánlja fel jótékony célra a mindennapi működése során keletkező élelmiszer-felesleget. A Tesco 2018 első fél évében összesen több mint 3435 tonna zöldséget, gyümölcsöt, valamint pékárut juttatott el rászorulókhoz a Magyar Élelmiszerbank Egyesület helyi partnerszervezetein keresztül, közel 500 tonnával többet, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az áruházlánc Magyarországon 2014-ben indította el

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Vizes élőhely helyreállítás uniós támogatással

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, az Alkossunk Várost Alapítvány, Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciuma “Élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetének javítása, a természetvédelmi kezelés és bemutatás infrastruktúrájának fejlesztése” című KEHOP-4.1.0. kódszámú pályázati felhívásra benyújtott projektje a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, 1,7 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével. Az 1800-as évek végén területünkön végrehajtott belvízmentesítés mélyrehatóan érintette a Rétköz természeti örökségét, a Kisvárda – Rétközberencs – Szabolcsveresmart – Döge települések között

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Országos konzultáció és kampány iskolások részére

A JÖN Alapítvány Országos konzultációt indít diákok és rajtuk keresztül a családok környezettudatos szemléletformálását megcélozva. Az alapítvány szeretné felmérni az iskolákban vagy otthon, a gyermekek és a családok hulladéktermelési és hulladékgyűjtési szokásait. Beleértve azt, hogy milyen és mennyi hulladékot termelnek a tanév eleji beiskolázástól egészen a tanév végéig. Illetve, hogy hogyan próbáljak a hulladék keletkezését csökkenteni, esetleg mit és hogyan hasznosítanak újra. A konzultáció célja az, hogy felmérje az iskolai

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Már nem elég, ha a multi önkéntesei mennek és lefestik a kerítést

A jelentősebb hazai vállalatok előszeretettel állnak be gyerekeket, szegényeket vagy fogyatékkal élőket támogató programok mögé. A közvélemény mégis sokszor PR-lufiként tekint a cégek társadalmi felelősségvállalási programjaira. Többek között azért, mert kevés hozzáértő szakember dolgozik ezen a területen. Pedig az Y és a Z generáció tagjai már azt is megnézik a munkahelyválasztáskor, hogy az adott cég mennyit tesz a társadalomért. Nagyobb magyar cégek, multinacionális vállalatok esetében könnyen belefuthatunk a társadalmi felelősségvállalás

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Megjelent a Gyakornoki program a Közép-magyarországi régióban című pályázati felhívás

Fiatalok munkahelyi tapasztalatszerzését, ezáltal közvetlen munkahelyteremtés elősegítését támogató pályázati felhívás jelent meg majdnem 1 milliárd forint értékben egyéni vállalkozók, mikro-, kis- és középvállalkozások részére – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t. A támogatási kérelmeket augusztus 31-étől október 1-ig lehet beadni a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében, a Közép-magyarországi régióban tervezett projektek megvalósítására – tette hozzá az államtitkár. A támogatás célja elsősorban

Tovább olvasom »
Scroll to Top