augusztus 2016

featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Civil és egyházi szervezeteknek hirdet pályázatot az Emmi

A helyi közösségek fejlesztéséért hirdet pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) civil és egyházi szervezeteknek, polgári közösségeknek – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: a társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével elnevezésű pályázat keretösszege 14 milliárd forint, egy szervezet 18 és 25 millió forint közötti összeget nyerhet el, így akár 700 szervezetet is tudnak támogatni.

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Megjelent a MOL Zöldövezet pályázat

A MOL Magyarország és az Ökotárs Alapítvány idén 11-ik alkalommal hirdeti meg a MOL Zöldövezet Programot, melynek kiemelt célja – a zöldfelületek növelésén túl -, hogy a programok a tervezéstől a megvalósításig a helyi közösség aktív részvételével valósuljanak meg, valamint a kialakított területek gondozásában is szerepet vállaljanak. Az elmúlt 11 évben ezeken a programokon keresztül igen sok helyi közösség tapasztalta meg saját erejét, az összefogásban rejlő lehetőségeit. Várjuk mindazon civil

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Fórumra várják a civil szervezetek képviselőit

A Szombathelyi Civil Kerekasztal együttműködve a Vas Megyei Civil Információs Centrummal 2016. szeptember 9-én (pénteken) CIVIL FÓRUMRA hívja és várja a Kerekasztalok, Civil Fórumok, valamint a Vas megyében tevékenykedő civil szervezetek képviselőit, tagjait, önkénteseit! 

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Főzőverseny az Édes-Mézes Palóc Méhésztalálkozón

2016. szeptember 3-án, szombaton immáron II. alkalommal kerül megrendezésre az Édes-Mézes Palóc Méhésztalálkozó. A főzőverseny a karancskeszi Művelődési Házban lesz, ahová a Karancsvölgyi Jótevők Egyesületének tagjai tetszés szerint bográcsos vagy tárcsán elkészített ételt várnak a nevezőktől. 

Tovább olvasom »
featured image
Pályázat
nogradicivilkozpont

Tandíjmentes vezetőképző civil szervezetek vezetői számára pályázat PK05/2016. sz. pályázat

A Szent Gergely Népfőiskola mint szervező valamint a Projektközpont Szolgáltató Kft., mint programmegvalósító pályázatot hirdet tandíjmentes vezetőképző programban való részvételre. A pályázók köre: – 18. életkorukat betöltött, természetes személyek; – az egyes programoknak megfelelő szakmai bemeneti követelményeknek való megfelelés; – a pályázó a felvételi eljárás időszakában nem lehet több 60 évesnél; – a pályázónak szakmai elhivatottságát, tanulmányi motivációját motivációs levéllel igazolnia kell A meghirdetett pályázati program tárgya

Tovább olvasom »

Vadásztársakra emlékeznek

Az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezetének vezetősége szeptember 1-jén, csütörtökön, 16.00 órai kezdettel a Bárna-Vad Kft. bárnai vadaskertjében található kopjafánál emlékünnepséget szervez. A megemlékezést az elhunyt vadásztársak emlékére rendezik. Ezt követően lehetőséget biztosítanak a vadásztársaságoknak, a közösségeknek, a hozzátartozóknak koszorúik ünnepélyes körülmények között történő elhelyezésére.

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Társasjátékok versenyeztek

A Mensa HungarIQa Egyesület tagjai elsősorban kiemelkedő intelligenciájukról ismertek, de e mellett egyik legfőbb jellemzőjük, hogy nagyon szeretnek játszani. Ez, illetve a társasjáték kedvelők tájékoztatásának szándéka hozta az ötletet, hogy meghatározott szempontok alapján értékeljék az újonnan megjelenő társasjátékokat. Ennek eredménye “A Mensa Társasjátékverseny győztese” díj, amit már 8. éve osztanak ki a legjobb, magyarul megjelenő társasjátékoknak. Az idei versenyt 2016 augusztusában rendezte a Mensa a belvárosi Mercure Korona szállodában. A

Tovább olvasom »
featured image
Hírek
nogradicivilkozpont

Koszorúzás Salgótarjánban

A Zagyvapálfalvai Nyugdíjas Bányász Alapszervezet minden évben tiszteleg Gerber Frigyes bányaigazgató emléke előtt, akinek emléktáblája idén is megkoszorúzásra kerül. A megemlékező ünnepség 2016. szeptember 2-án, 17 órakor kezdődik a salgótarjáni Hősök út 22 szám alatt. Ünnepi beszédet mond Szabó Csaba képviselő.

Tovább olvasom »
featured image
Rendezvény
nogradicivilkozpont

Fotókiállítás Mátramindszenten

Szeptember 1-jén, csütörtökön Varga Tamás fotókiállítása tekinthető meg a mátramindszenti Általános iskola Galériájában. A kiállítást reggel 8 órakor Bodrogi László nyitja meg. A tárlat szeptember 30-ig 10-16 óra között látogatható.

Tovább olvasom »
Scroll to Top