Kürtszó mellett beszélgettek a vadászkultúráról Mátraszőlősön

Vadászkürtök hangja mellett találkoztak szombaton a 2001 óta működő Nógrád Megye Vadászati Kultúrájáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának tagjai, támogatói és barátaik, valamint a környéken dolgozó hivatásos vadászok és erdészek. Ott volt Zám Zalán, a 202-es számú Nógrád-cserháti vadgazdálkodási tájegység fővadásza, a kuratórium elnöke is.

Fotó: nool.hu

Agárdi László, az alapítvány egyik alapító tagja, a kuratórium alelnöke, a rendezvény házigazdája elmondta, hogy az életre hívó és első kuratóriumi elnök a tavaly elhunyt Szabó Endre volt. A fő cél a vadászati kultúra fejlesztése, támogatása, bemutatása. Ennek megfelelően a kezdetektől támogatják a vadásznapok megrendezését, a Palóc Szajkószó című nógrádi vadászkamarai lap megjelenését, a hivatásos vadászok versenyeinek megrendezését is. Amint arról hírt adtunk, nemrég rajzpályázatot is kiírtak általános iskolásoknak

A rendezvényre eljött a Vadászkamara Kürtegyüttes öt tagja is. Gyurik Rita, Mészáros Sándor, Nagy Csaba és Horányi Ákos mellett ott volt Marek József ötvösművész is, aki a 2005 óta működő együttes alapító tagja. A kürtművészek szignálokat játszottak és kis koncertekkel is szórakoztatták a résztvevőket. 

Agárdi László két előadás között a kutyás vadászat jelentőségéről beszélt, megemlítve a közismert mondást, ami szerint eb a vadász kutya nélkül. Ennek német eredetije nehezen fordítható, talán a „semmirekellő a vadász kutya nélkül” adja vissza legjobban jelentését. A vizslás vadászatokra emlékezve szólt Láng Rudolfról, aki Sólyom néven az első világháború után a magyar vadászati kultúra meghatározó személyisége, a Nimród állandó szerzője, a vadászetika szószólója volt. Szorgalmazta a vizslás vadászatot is, ami a korabeli, nagy részt apróvadas vadászterületeken sokkal nagyobb jelentőségű volt, mint napjainkban. Agárdi László említette a korszak többi nagy alkotóját, Kittenberger Kálmánt, Fekete Istvánt, Csathó Kálmánt is. 

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/05/kurtszo-mellett-beszelgettek-a-vadaszkulturarol-matraszoloson

Scroll to Top