Fényképekkel elő! – húsz év emlékeit idézi fel a Muzsikál az Erdő Alapítvány fotópályázata

Idén húsz éves a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat. Ebből az alkalomból fotópályázatot hirdetnek a szervezők, amire az elmúlt esztendők emlékeit idéző, a programsorozat egyes állomásain készült képeket várják.

Fotó: nool.hu

Élmények-emlékek címmel hirdetett pályázatot a Muzsikál az Erdő Alapítvány. A közösségi oldalon közzétett tájékoztató szerint a felhívásra az elmúlt két évtizedben, a programsorozat egyes állomásain készült fényképekkel lehet nevezni.

– Húsz esztendő alatt rengetegen látogattak el a rendezvényre. Sokaknak szerzett örömöt, testi-lelki feltöltődést az azon való részvétel. Új barátságok is szövődtek a programokon – fogalmazott Matúz Viktória, az alapítvány titkára. – Azzal a céllal írtuk ki idén ezt a pályázatot, hogy a látogatók szemszögéből is bemutathassuk az egyes állomások hangulatát, az ott fellépő művészeket, a produkciókra kíváncsi résztvevőket. 

Mint mondta: két kategóriában várják az alkotásokat. Élményképekkel és személyes tárgyi emlékekről készült fotókkal lehet nevezni június 26-ig, hétfőig, vasárnap a muzsikal.patricia@gmail.com címre. A beérkezett fényképekből július 9-én, vasárnap a Tarhoz tartozó Fenyvespusztán megtartott zárórendezvényén kiállítást is szerveznek. 

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2023/06/fenykepekkel-elo-husz-ev-emlekeit-idezi-fel-a-muzsikal-az-erdo-alapitvany-fotopalyazata

Scroll to Top