Adományok által segítik az elesetteket két nógrádi településen

A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány Szalmatercsen és Ságújfaluban koordinálja a Felzárkózó Települések programot. Tevékenységüket sokan támogatják, az adományok által segítik a nehéz helyzetben élő családokat.

Fotó: nool.hu

– Alapítványunk idén is rengeteget köszönhet a nagylelkű támogatóinak. A 2023-as adóévre vonatkozóan közel 1,5 millió forintos támogatást kaptunk az 1 százalékos személyi jövedelemadó felajánlásokból – adták hírül az alapítvány közösségi oldalán. Az összeget a nyári táborok költségeire és szociális tűzifa vásárlására fordítottuk. Rendszeresen kapunk adományokat, kiváló minőségű ruhákat Szendehelyről, háztartási gépeket és eszközöket Fótról, Vácról, Budapestről, illetve szerte az országból.

Adományok bizonyítják, mennyi jó ember van

A bejegyzés arra is kitér: magánszemélyek és vállalkozók egyedi, illetve rendszeres utalásokkal is segítik az alapítvány munkáját, ezek nélkül sokkal kevesebbet tudtak volna segíteni a két nógrádi településen. Éppen egy jelentős utalásnak köszönhetően épülhetett meg a ságújfalui óvoda ovifocipályája, ami egyedülálló a környéken. – Ismét bebizonyosodott, mennyi jó ember van – értékelte az évet Beer Miklós, a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány elnöke.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2024/12/adomanyok-elesetteket-tamogatas

Scroll to Top