Az Ipoly-völgyi Különleges Mentők mozgalmas évet tudhat maga mögött. A szervezet 2024-ben számos mentésben vett részt, több rendezvényt is biztosított, mentőkutyás szolgálattal bővült, illetve folytatta a közös felkészülést a szlovákiai partnereikkel.
Renner Péter, az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület kommunikációs vezetője elmondta, a szervezet eseménydús évet zárt 2024-ben.


– Volt bőven olyan feladat, ahol segítenünk kellett tavaly: ipari alpinistáink mentettek fán fennakadt siklóernyőst, hoztak a felszínre kútba esett kutyát és macskát, a dunai árvíz idején a Margitszigeten vettünk részt a védekezési munkálatokban, miközben búváraink Szentendrén segítettek az átereszek zárásában. Szintén a búvárszolgálatunk tagjai emeltek ki a becskei víztározóból egy elmerült személyt, sérült kirándulókat mentettünk hegyvidéki környezetben, önkéntes tűzoltóink pedig viharkárok elhárításánál, épület- és vegetációs tüzek oltásánál, közlekedési balesetek utáni műszaki mentésnél segítették a hivatásos erők munkáját. Az év során több helyi és megyei, valamint egy országos gyakorlaton vettünk részt, és létrejött a mentőkutyás szolgálatunk is – sorolta a 2024-es évet meghatározó eseményeket Renner Péter.
Rámutatott arra is, hogy a mentések mellett számos rendezvény biztosításában is közreműködtek. Mint mondta, Balassagyarmaton a Bátrak Úszását, valamint a honvéd kadétok kajakversenyét búvárokkal és vízi mentőkkel, a Börzsöny Ring és a Börzsöny Trail kerékpáros körversenyt mentőápolókkal, tűzoltókkal, képzett elsősegélynyújtókkal, nagy terepjáró-képességű gépkocsikkal és quaddal biztosították. Utóbbi két eseményt a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálattal közösen. Továbbá részt vettek a Balassagyarmati Honvédelmi Sportközpont és a Nógrád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének a rendezvényein éppúgy, mint a gyermeknapi programokon, vagy a Balassagyarmati Vízilabda- és Úszó Sportegyesület nyári táborában.
A mentőegyesület fejlesztette magát
– Az év során teljesedett ki igazán a tízéves múltra visszatekintő együttműködésünk a szlovákiai önkéntes tűzoltókkal és önkéntes mentőszervezetekkel, ugyanis a Visegrádi Alap támogatásának köszönhetően immár együtt készülünk fel a hazai és a nemzetközi bevetésekre – közölte Renner Péter. Hozzátette: – Emellett nagy figyelmet fordítunk a humán erőforrásunk fejlesztésére is. Így 2024-ben négy, a közelmúltban csatlakozott tagtársunk végezte el sikeresen a tűzoltó alaptanfolyamot, valamint három, már nagy gyakorlatú tagunk – köztük két hölgy – szerezte meg az OKJ-s ipari alpinista képesítést, szintén a Visegrádi Alap támogatásának köszönhetően. A búvárszolgálatunk három tagja pedig technikai búvár végzettséget, egy tagtársunk könnyűbúvári minősítést szerzett a Nemzeti Együttműködési Alap anyagi támogatásával.
Bővítenék a gyakorlópályát
A kommunikációs vezető kiemelte, a jövőben is folyamatosan építik a szakmai kapcsolataikat a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, a Nógrád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetségével, a vármegyei és a helyi önkormányzatokkal, a társ mentőszervezetekkel, az Ipoly Erdő Zrt.-vel, a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-vel, a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézettel, illetve az iskolákkal is. Végül kitért arra is, hogy a téli időszakban az elméleti továbbképzések és a karbantartási munkálatok mellett fejlesztik, illetve bővítik majd a régi balassagyarmati vízmű-épületében, valamint annak környékén kialakított gyakorlópályájukat.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/01/mentoegyesulet-ipoly-volgyi-2024
