Országos elismerést vehetett át a mátramindszenti polgárőr

Az önkéntes munka ezúttal is elismerést érdemelt. Az Országos Polgárőr Szövetség a hagyományoknak megfelelően a közelmúltban jutalmazta a közterületi szolgálatot kiemelkedően ellátó tagjait. A díjazottak között mátramindszenti polgárőr is van.

Fotó: nool.hu

Díjak és elismerések is gazdára találtak a közelmúltban Budapesten megtartott ünnepségen. Nagycsaládos polgárőröknek adtak át jutalmat és ajándékokat a polgárőrmozgalomban végzett munkájukért, de ezen az alkalmon vehették át az élenjáró közterületi szolgálatukért dicséretben és elnöki jutalomban részesített kelet-magyarországi polgárőrök is az elismeréseket. 

Nógrádi polgárőrök a díjazottak között

Az ajándékokat dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és Vári Attila, a Civilút Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át. Nógrád vármegyéből – a balassagyarmati Rith Lajos, a nagylóci Raák Zoltán mellett, Kis Krisztián, a Mátramindszenti Polgárőr Egyesület tagja is elismerésben részesült.

Mint arról korábban portálunk is beszámolt, brutális gyilkosság rázta meg 2003-ban az apró nógrádi zsákfalu, Mátramindszent nyugalmát. Akkor döntöttek úgy többen is a helyiek közül, hogy tenni akarnak a község közbiztonságáért, és életre hívták a Mátramindszent Polgárőrség Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesületet, aminek tagjai már több mint 20 éve biztosítják a helyiek nyugalmát.

– Négy évvel ezelőtt léptem be az egyesületbe, ami akkor szerveződött újjá. A település lakójaként fontosnak tartottam hogy egy kicsit én is hozzátegyek szülőfalum közbiztonságának fenntartásához – árulta el portálunknak Kis Krisztián. – Nem számítottam elismerésre, hiszen ez egy önként vállalt tevékenység, ezért nagyon meglepődtem, de természetesen nagyon örültem is annak. Köszönöm mindenkinek, aki érdemesnek tartott a kitüntetésre – tette hozzá.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/01/polgaror-elismeres-matramindszent

Scroll to Top