Nehezen indul az év: a szokásosnál is kevesebben mennek el vért adni. Általában az ünnepeket követően csökken a véradási kedv, azonban a helyzetet tovább rontja, hogy sok a felső légúti megbetegedés és tombol az influenza. Év végén, az ünnepeket megelőzően nagyobb hangsúlyt kap az önzetlenség, így ebben az időszakban azok is elmennek véradásra, akik máskor nem szoktak. Ezzel magyarázható, hogy januárban kevesebben vesznek részt a karitatív eseményeken, de idén más is nehezíti a jó ügyet. Nagyon sok a beteg, így kevés a vér.
Januárban a tervezettnél jóval kevesebben adtak vért
– Lassan vége a januárnak és sajnos elmondható, hogy a tervezettnél kevesebben nyújtották karjukat tűszúrásra az év első hónapjában – tájékoztatta portálunkat Tóthné Simon Andrea, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Vármegyei Szervezetének munkatársa. – Év elején mindig visszaesik a véradási kedv, hiszen ünnepek előtt mindenki igyekszik segíteni másokon. Akik decemberben vért adtak, azoknak legalább 56 napot kell várniuk a következő alkalomig.
Mint mondta, ezt a helyzetet most tovább fokozza, hogy nagyon sok a vírusos, felső légúti megbetegedéssel, vagy az influenzával küzdők száma, így nem csak Nógrádban, hanem az országban is kevesebb a donor. A közelmúltban például a 30 főre tervezett disznótoros véradáson 11-en, a napokban egy másik eseményen 8-an nyújtották karjukat.
Ezeken a helyeken lehet vért adni
– Mindenkit arra kérünk, aki egészségesnek érzi magát, hogy menjen el véradásra, és buzdítsa erre barátait, ismerőseit is. Igyekszünk minden lehetséges fórumon, telefonon, elektronikusan és a közösségi médiában is elérni a donorokat – hangsúlyozta Tóthné Simon Andrea. – Köszönjük az önzetlenséget.
Az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján akár időpontot is lehet foglalni. Az előttünk álló napokban szűkebb hazánkban több lehetőség is lesz a véradásra. A Salgótarjáni Területi Vérellátóban január 27-én, hétfőn 8 és 14 óra között várják a donorokat. Január 29-én, szerdán két helyszínen, 12-13.30 óráig a nógrádmarcali polgármesteri hivatalban, majd 15 és 18 óra között a mohorai művelődési házban tartanak véradást. A Bolyai János Gimnáziumban január 30-án, csütörtökön 9-11 óráig, a területi vérellátóban pedig ugyanezen a napon délután 13-17 óráig nyújthatják a karjukat tűszúrásra a segíteni szándékozók.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/01/ver-beteg-donor-veradas

