A gólyák érkezésére való felkészülés már hagyományos programnak számít a vármegyeszékhelyen. A gólyafészek-alap készítésében ezúttal az önkéntesek is kivehetik a részüket.


Ismét gólyafészek-alap készítésre várja az önkénteseket Salgótarjánban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nógrád Megyei Helyi csoportja. A Facebook-oldalukon közzétett felhívás szerint a már hagyományosnak tekinthető program célja, hogy megfelelő mennyiségű fészekalap álljon rendelkezésre a költési szezon előtti karbantartási munkákhoz.
A gólyafészek-alapok még a költési szezon előtt el kell, hogy készüljenek
Az egyesület azt írja: a magyar gólyák többsége március közepe után érkezik haza afrikai telelőhelyéről, s a két költési ciklus között oda-vissza 20-30 ezer kilométert repülnek. Hozzátették, elsőként általában a hímek jönnek, és azonnal hozzálátnak a fészek tatarozásához. A költés áprilisban kezdődik.
Mindazok az önkéntesek, akik szeretnék kivenni részüket a karbantartási, fészekalap-készítési munkálatokból, január 31-én, pénteken 14 órától segíthetnek a Baglyaskő Vár Természetvédelmi Látogatóközpont, Salgótarján, Karancs út 78. szám alatti telephelyén.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/01/golyafeszek-alap-onkentesek-salgotarjan
