Péntekig szavazhat a közönség Az év Nógrád vármegyei civil szervezete díj jelöltjeire

Tizenkét szervezetet jelöltek idén Az év Nógrád vármegyei civil szervezete díjra, melyek közül hétre február 7-ig, péntekig a közönség is leadhatja voksát – hívta fel a figyelmet az elismerést életre hívó Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ.

hand, hands, people, together, teamwork, support, collaboration, team

Mint arról korábban portálunk is beszámolt, ezúttal azokat a civil szervezeteket keresték, melyek 2024-ben kiemelkedő vagy egyedi helyi szolgáltatást, rendezvényt vagy programot, illetve programsorozatot valósítottak meg az idősügy területén. A tizenkét jelölt közül szakmai zsűri választja ki a díjazottat, ám az előző évekhez hasonlóan a közönség is szavazhat arra a hét szervezetre, mely rész kívánt venni a közönségszavazáson.

Köztük van a nógrádmegyeri Együtt-Egymásért Hagyományőrző, Kulturális és Faluszépítő Egyesület; a Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete; a Nagyoroszi Nyugdíjas Klub; a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete, továbbá a karancsberényi Reménység Nyugdíjasklub; a Salgótarjáni Bányász-Kohász Dalkör, illetve a márkházi Vidékünkért Egyesület.

Voksolni a civil központ közösségi oldalára feltöltött, az egyes jelöltekhez tartozó fényképek kedvelésével lehet, legkésőbb péntek délelőtt 10 óráig. A díjakat a Civilek Napja tiszteletére rendezett ünnepségen, pénteken délelőtt 11 órakor adják majd át a civil központ salgótarjáni, Klapka György úti épületében.

https://3100.hu/pentekig-szavazhat-a-kozonseg-az-ev-nograd-varmegyei-civil-szervezete-dij-jeloltjeire/

Scroll to Top