A Csesztvei Gyermekekért Alapítvány szervezésében és Kagyerják Pál madarász szakmai vezetésével a madárgyűrűzés rejtelmeibe nyerhettek betekintést a csesztveiek és a környező településekről érkező családok nemrégiben, a Madách Kertben. A madárgyűrűzés programjának a résztvevő gyermekek és a felnőttek is aktív résztvevői voltak.
Szugyiczki Zsolt, a Csesztvei Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnöke portálunknak elmondta, hogy a különleges programra a községből és a környező településekről érkező családok, nem csak szemlélői voltak, hanem aktív részesévé váltak a madárgyűrűzés rejtelmeinek. A gyerekek és felnőttek egyaránt lelkes résztvevői voltak a fontos kutatómunkának.
– Kagyerják Pál, mint vármegyénk ikonikus madarásza a tudományos tevékenységet gyereknyelvre fordította. A befogott madárfajok jellegzetességeit, nemre lebontva részletesen mutatta be, továbbá a résztvevők megismerhették, melyek azok a speciális faji jegyek, amik megkülönböztetik a fiatal egyedet az időstől. A gyűrűzés és a dokumentáció után a gyerekek nagy örömére a kezükbe vehették a madarakat. A csillogó szemek sorba állva várták, hogy vajon szén, barát, vagy kékcinege jut-e nekik. Az átfagyott madarakat a kis kezükben megmelegítették és miután szabadon engedték őket, folytathatták útjukat a madáretető felé – fogalmazott Szugyiczki Zsolt.
A madárgyűrűzés programjának a közösségépítés is célja a volt
A program során a helyi Varga család vendégszeretetének köszönhetően az udvarukon megterített asztalon a folyamatosan melegen tartott teák, és bio sütőtök várta a résztvevőket. Mindeközben akinek szüksége volt rá, a szabad tűz mellett melegedhetett és részt vehetett Kagyerják Pál lelkes, rögtönzött interaktív kiselőadásain.
– Hazaérve a gyerekek kívülről fújták, melyik madarat, hogy hívják, mit eszik, és ők melyiket foghatták a kezükbe. Bízunk abban, hogy ezek az élmények – mint a jó magok – kellő időben jutnak táptalajba, serkennek hajtássá és felnőtt létükben a felelősséggel párosulva a jó célért fognak munkálkodni – mondta Szugyiczki Zsolt, aki hálás mindazoknak, akik valamilyen formában közreműködtek vagy hozzájárultak a program sikeréhez.

