Most megismerik a nógrádi vircsaftot! Óriási lehetőséget kaptak az olasz és japán fiatalok!

Az AFS nemzetközi csereprogram alapítvány már 20 éve van jelen Balassagyarmaton. A szervezet által azóta a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban szinte minden évben fogadtak cserediákot. Jelenleg egy olasz és egy japán diáklány tölti náluk a tanévet. Utánajártunk, hogyan működik a program és hogyan érzik magukat a cserediákok fél év elteltével Balassagyarmaton.

Fotó: nool.hu

Funk Mónika, az AFS nemzetközi csereprogram alapítvány balassagyarmati képviselője elmondta, hogy a szervezet Magyarországon már több mint 35 éve van jelen. Kiemelte, a cserediák program célja, hogy a fiatalok egy másik országban – megtapasztalva az ottani életet – nyitottabbakká, és elfogadóbbá váljanak. Mint fogalmazott, fontos továbbá az is, hogy elsajátítsák azt a tudást, képességet és megértést, mely egy igazságosabb és békésebb világ megteremtéséhez szükséges. 

– A Balassiban immár 20 éve fogadnak cserediákot, általában egy tanévben egy vagy két cserediák szokott érkezni – fogalmazott Funk Mónika. Hozzátette: – Magyarországra és ide Balassagyarmatra is leginkább Olaszországból, Törökországból és Thaiföldről jönnek tanulók. Ezúttal egy olasz és egy japán cserediák érkezett augusztusban a Balassiba, hogy itt töltse a 2024/2025-ös tanévet. Általában az egész tanévre érkező diákok augusztusban, a keresztfélévesek pedig januárban érkeznek.

A cserediákok aktív tagjai az intézménynek 

Mogyorósi Attila, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium igazgatója arról beszélt, hogy a cserediákok fogadását különböző egyeztetések előzik meg. Amennyiben a fogadócsaládoknak Balassis gyerekük van, akkor a cserediákkal nem kerülnek egy osztályba.

– Továbbá figyelembe vesszük, hogy az ország, ahonnan a cserediák érkezik, mennyire tudja beszámítani az itt végzett tanulmányait. Ezt azért tartjuk fontosnak az iskolai oldalról, mert így a cserediák mint tényleges tanuló vehet részt a mindennapi munkában, oktatásban. Az esetek többségében szerencsére figyelembe veszik, ezáltal pedig ő is a közösség szereplőjévé válik – mondta az igazgató, aki szerint az iskolán kívüli programjaik nyitottak számukra is. 

Török Tünde angoltanár, a program iskolai koordinátora arról tájékoztatott, hogy folyamatosan segítik a cserediákok beilleszkedését az osztályba és az iskolába egyaránt. Mint mondta, az a tapasztalata, hogy a cserediákok nagyon jó hatással vannak a gyerekekre, ugyanis az angol nyelvtudásuk mellett fejlődik a kommunikációs készségük, illetve általuk megismernek más kultúrákat is.

– A cserediákok aktív tagjai az osztálynak és részt vesznek az angol nyelvű órákon. A magyar nyelvű órákon passzív befogadóként tanulják a nyelvet, illetve különórán. Az a célunk, hogy a kezdőtől egy kicsit több nyelvtudással rendelkezzenek a tanév végére – fogalmazott Török Tünde.

Az olasz és japán cserediák is jól érzi magát a balassagyarmati gimnáziumban

A Balassiban jelenleg két cserediák van, akik magyar nyelvtudásukról is számot adva mutatkoztak be nekünk. A 17 éves Ginevra Marzico Olaszországból érkezett Balassagyarmatra, jelenleg a 11 C két tannyelvű osztályának a tanulója. Elmondása szerint jól érzi magát az osztályban, az osztálytársai kedvesek és segítőkészek, valamint a tanárokkal is jó a kapcsolata. Szereti a kihívásokat, így az olasztól eltérő, teljesen más kultúrát szeretett volna megtapasztalni, ezért érkezett Magyarországra. 

A 18 éves Seori Fujitomi Japánból érkezett szűkebb hazánkba, és a 11 A osztály tanulójaként ismerkedik a magyar nyelvvel és kultúrával. A japán lány szintén arról számolt be, hogy az osztálytársai kedvesek és segítőkészek. Mint azt megtudtuk, a lányok a félévi bizonyítványt is megkapták már, amely szerint az első hat hónapot sikerült jó eredményekkel zárniuk. 

A Balassis diákok is kipróbálják magukat cserediákként

Az AFS cserediák programjának lehetőségével nem csak a külföldi diákok, hanem a Balassis tanulók is szoktak élni. Tavaly egy diák Kolumbiában tanult, míg idén egy gyermek Svédországban tölti a tanévet, Funk Dorka, egyetemista pedig még Balassis diákként töltötte el a 2021/2022-es tanévet Dániában. 

– Két tannyelvű osztályba jártam, ennek köszönhetően az angol nyelvtudásom teljes mértékben fejlődött – mondta Funk Dorka. Hozzátette: – Amikor megérkeztem az országba, akkor még nem tudtam dánul, de a tanév végére, ha nem is folyékonyan, de középszinten megtanultam a nyelvet.

Az egykori Balassis diák kitért arra is, hogy a dán szülők sokkal önállóbbra nevelik a gyerekeiket, így ezt a tulajdonságot tőle is elvárták. Mint elmesélte, miután hazatért, sikeres osztályozó vizsgát tett, ennek köszönhetően pedig a régi osztályában folytathatta tanulmányait. 

Videó link: Cserediák program

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/02/cserediak-balassi-balassagyarmat

Scroll to Top