Színes alkotások és színpadi produkciók lepték el a salgótarjáni művelődési központot

Hagyományteremtő szándékkal, először rendeztek vármegyei találkozót Salgótarjánban. A TehetségPaletta Program keretében amatőr művészek és közösségeik kaptak bemutatkozási lehetőséget szombaton. A Nemzeti Művelődési Intézet TehetségPaletta Programján számos nógrádi amatőr művész prezentálta rátermettségét a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban. Az eseményen a képzőművészet önálló kategóriaként, a kórusok, a népdalkörök, a vers- és prózamondás pedig összevont kategóriában szerepelt.

Fotó: nool.hu
Színes festmények, horgolt díszek, kerámiák és dallamok – életre kelt a TehetségPaletta Program Salgótarjánban

A nevezett Nógrád vármegyei amatőr művészeti közösségek és alkotók között hat népdalkör, három versmondó, valamint számos képzőművész mutatkozott be.

A TehetségPaletta Program célja, hogy a Kárpát-medencében működő magyar amatőr művészeti közösségeket szakmailag támogassa, megerősítse és hozzájáruljon a helyi kulturális identitás megőrzéséhez. Örülünk, hogy Nógrádban sokan jelentkeztek, és összesen kilenc művészeti ágban is neveztek alkotásaikkal, valamint színpadi produkcióikkal a résztvevők 

– emelte ki Máté Lászlóné, a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád vármegyei igazgatója, aki arra is kitért, hogy a Múzsa Művészeti Fesztivál korábbi megrendezésével már előzménye is volt ennek a mostani eseménynek.

A képzőművészeti alkotásokat – mások mellett – a Kossuth-díjas festőművész, Földi Péter is szakmailag értékelte, aki mentortársaival arra is javaslatot tett, hogy kiket érjen az a megtiszteltetés, hogy ősszel a kecskeméti Kárpát-medencei Összművészeti Fesztiválon képviselhessék szűkebb hazánkat.

A közel ötven jelentkezővel zajló Nógrád vármegyei programsorozat július 5-én, szombaton még egy vármegyei találkozóval folytatódik. Ekkor Balassagyarmaton csodálhatják meg az érdeklődők a színjátszókörök, egy modern tánccsoport, illetve a fotó-, film-, és esszé kategóriák alkotásait, továbbá előadásait.

https://www.nool.hu/helyi-kultura/2025/06/tehetsegpaletta-program-salgotarjan

Scroll to Top