Mentők, rendőrök és tűzoltók is érkeztek Karancsaljára, különleges nap volt

Kivételesen nem egy baleseti, vagy kár helyszínen találkoztak Nógrád kéklámpás szervezeteinek tagjai. Egy hazánkban is népszerű sportágban, a dartsban mérték össze tudásukat a napokban. Az FCK26 Darts Egyesület idén márciusban alakult, alapító tagjai mind az országos mentőszolgálatnál dolgoznak. A mostani versenyt megelőzően már egy házi verseny keretében megmérkőztek a katasztrófavédelem csapatával, de a minapi verseny már szélesebb körben fogadta a jelentkezőket. 

Fotó: nool.hu
Dartsversenyen mérték össze tudásukat

Ezúttal kilenc csapat jelentkezett, mintegy negyven fővel, közülük többen ez alkalommal próbálták ki ezt a sportágat. A házigazda országos mentőszolgálat mellett a rendőrség, a katasztrófavédelem, a NAV, és a büntetés-végrehajtás dolgozói ragadtak nyilat, hogy eldőljön melyik csapat viheti haza a győzelemért járó aranyérmet és a kupát. 

A legfényesebb érem végül a házigazdák nyakába került, az OMSZ 1-es csapat diadalmaskodott a verseny végén. Ezüstéremmel térhetett haza a katasztrófavédelem egyes számú csapata, míg a bronzérmen az OMSZ 2-es és a rendőrség csapata osztozhatott. Két különdíjat is kiosztottak a rendezők, egyrészt a legtöbb 180 pontért, másrészt a legmagasabb kiszállóért járót. Előbbinek Herczegné A. Klaudia a rendőrség csapatából, utóbbiért Oláh Martin az OMSZ 2-es csapatából örülhetett. 

A verseny viszont csak az első volt a sorban, az egyesület továbbra is várja a sportág iránt érdeklődő egyenruhások jelentkezését, hogy a következő fordulóban még többen állhassanak a céltáblák elé.

Mint arról beszámoltunk, nemrégiben a Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon megrendezett Kéklámpás Kupa azoknak a bajtársaknak biztosított lehetőséget a versenyzésre, akik a mindennapi szolgálatban megkülönböztető jelzést használnak és kedvelik a dartsot.

https://www.nool.hu/helyi-sport/2025/07/darts-keklampas-rendor-mento-verseny

Scroll to Top