A Civil út Alapítvány idén is adománygyűjtő programot indított. A kampányhoz Nógrádból is lehet csatlakozni, csupán néhány ceruza, vagy egyéb rajzeszköz felajánlásával. A Civil út Alapítvány 2025-ben ismét elindította Varázsceruza Program – Hagyj nyomot a világban! elnevezésű adománygyűjtő programját. Annak célja, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok számára minőségi rajzeszközöket biztosítsanak. A kampányhoz Nógrádból is lehet csatlakozni, már néhány ceruza, ecset, festék felajánlásával is sokat segíthetünk.


Ceruza, filctoll, ecset: esély a gyógyulásra
„A kampányhoz szeptember 10-ig, szerdáig bárki csatlakozhat, a néhány hete indult felhívásra már most több mint 15 ezer rajzeszköz gyűlt össze, és ez még csak a kezdet!” – derül ki az alapítvány közleményéből.
Mint írták: a tavalyi sikeres akció után idén újra elstartolt a Civil út Alapítvány, illetve az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetség (ÉFOÉSZ) közös rajzeszközgyűjtése. Ma Magyarországon több mint 600 ezer ember él kisebb vagy nagyobb fogyatékossággal, és a Varázsceruza Program – Hagyj nyomot a világban! kampány célja, hogy segítse, illetve szó szerint színesebbé, vidámabbá tegye a mindennapjaikat.
Számukra a színes ceruzák, filctollak, zsírkréták, festékek és ecsetek, rajzlapok, továbbá füzetek, vagy egyéb kreatív kellékek nemcsak ajándékot és játékot jelentenek, hanem esélyt: az önkifejezésre, a gyógyulásra. A művészetterápiás foglalkozásokon készített alkotásaik segítségével javul a kommunikációjuk, a színek és formák pedig hozzájárulnak traumáik feldolgozásához, illetve ahhoz, hogy jobban megértsék az őket körülvevő világot és elfogadják önmagukat.
A beérkező felajánlásokat az alapítvány munkatársai az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével közösen a sérült gyermekek napján, azaz szeptember 16-án, kedden a Fővárosi Állat-és Növénykertben adják majd át az alkotni vágyó fiataloknak.
Hogyan lehet csatlakozni az adománygyűjtéshez?
- A megvásárolt színes ceruzák, rajzeszközök szeptember 10-ig elküldhetők postán a Civil út Alapítványnak címezve (2040 Budaörs, Budapesti út 40/1.).
- Vagy elhelyezhetők gyűjtőpontokon lévő gyűjtődobozokban. A gyűjtőpontok elérhetősége: www.varazsceruzaprogram.hu
- A jótékonysági kezdeményezés pénzadománnyal is támogatható az alábbi számlaszámon: GRÁNIT Bank Zrt. 12100011-10545117. A közlemény rovatba be kell írni: Varázsceruza.
Az összegyűlt összegből további színes ceruzákat vásárol az alapítvány az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége számára.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/08/ceruza-varazsceruza-program-adomanygyujtes-gyerekek
