Ismét futók lepik el Salgótarján környékét. Szeptember 6-án, szombaton már nyolcadik alkalommal rendezik meg a SalGO jótékonysági akadályfutást. Mára már jelentős hagyománya lett a SalGO jótékonysági akadályfutásnak, ahová az ország minden pontjáról érkeznek.


A szervezők csapata ezúttal is a jól összeszokott stáb tagjaiból áll majd. Az első komoly és sikeres versenyük után megalakították a Rózsaszín Párduc Tömegsport Egyesület Palóc Roham extrém akadályfutó szakosztályát, amelynek célja minél több sportrendezvény megszervezése és lebonyolítása, mindezt jótékony céllal.
A sport népszerűsítése mellett minden évben kiválasztanak egy csoportot, amelyet segíteni tudnak. Az idei viadal támogatott szervezete a Mancs a Szívben Állatvédő Egyesület. A cél, hogy kézzelfogható tárgyak, eszközök beszerzésére fordítják majd az összeget, szponzorok bevonásával.
Programjaik java érzékenyítő jellegű, hiszen minden eseményükkel igyekeznek a fogyatékkal élő embertársainkat is megszólítani, mozgásra bírni és természetesen támogatni.
Több távval is vár a jótékonysági akadályfutás
Ami a kategóriákat illeti, bőven lesz miből választani. A SalGO Charity Profi nevéből is adódóan azoknak ad lehetőséget, akik már gyakorlott versenyzők és elsősorban a többiekkel akarnak versenyre kelni. Ez hosszabb terepet és több akadályt is jelent, melyeket segítség nélkül kell teljesíteni. Ezt a pályát a futóknak is ajánlják, a terepfutó kategóriában nem kell foglalkozni az akadályokkal.
A SalGO Charity Hobbi a legnépszerűbb kategória, hiszen évek óta ide neveznek a legtöbben. A szervezők ezt bátran ajánlják bárkinek, aki minimális felkészültséggel rendelkezik. A SalGO Charity Amatőr azoknak való, akik csak belekóstolnának a kategóriába. Ezt a pályát négy fős csapatok is teljesíthetik, az a szabály, hogy a tagoknak végig együtt kell maradniuk.
Idén egy új kategóriát is bevezetnek, a Kutya-GO-lást. Itt ember és kutya együtt teljesíti a kihívásokkal teli pályát.
A szervezők a legkisebbekre is gondoltak, a SalGO Charity Gyermek kategória a 4-14 éves gyerekeket várja, a pályákat szülői kísérettel lehet teljesíteni.
A verseny központja a salgótarjáni Tóstrandon lesz, a környéken 8 és 16 óra között lehet majd számítani versenyzőkre.
Videó link:SalGO Charity Races 2024 – Palóc Roham 2018-2024
https://www.nool.hu/helyi-sport/2025/09/jotekonysagi-akadalyfutas-salgotarjan
