Salgótarjánból idén is motorosok indultak, hogy üzenetet vigyenek a Pink Október jegyében. A Motorral a mellrák ellen elnevezésű figyelemfelkeltő csillagtúra célja, hogy minél többen figyeljenek a szűrések fontosságára. A megmozdulás kilencedik alkalommal indult útjára.


Salgótarjánból ismét elindultak a motorosok, hogy csatlakozzanak a Magyar Rákellenes Liga figyelemfelkeltő csillagtúrájához, ami a „Motorral a mellrák ellen” nevet viseli. Az esemény kilencedik alkalommal valósult meg, a helyi alapszervezet kezdeményezéséhez ezúttal nyolc motoros csatlakozott.
Motorral a mellrák ellen – fontos üzenet indult útnak Salgótarjánból Budapestre
A borongós, hűvös reggel ellenére nyolc motoros sorakozott fel szombaton a Balassi Bálint Megyei Könyvtár előtt Salgótarjánban, hogy csatlakozzon a Magyar Rákellenes Liga országos figyelemfelkeltő akciójához, a Motorral a mellrák ellen elnevezésű csillagtúrához. Az esemény idén már kilencedik alkalommal valósult meg, Salgótarján pedig az első perctől kezdve hűséges résztvevője a kezdeményezésnek.
Tudj meg többet a mellrákról – mert az élet számít
A mellrák – orvosi nevén emlődaganat – a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, amely évről évre egyre többeket érint Magyarországon is. A betegség lényege, hogy a mell szöveteiben rendellenes sejtek kezdenek ellenőrizetlenül szaporodni, és daganatot képeznek. Az esetek egy része jóindulatú, de sajnos sokszor rosszindulatú elváltozásról van szó, amely kezelés nélkül továbbterjedhet. Évente közel 9 000 új megbetegedést diagnosztizálnak hazánkban, és bár férfiaknál is előfordulhat, elsősorban a nőket érinti.
A mellrák korai stádiumban sokáig tünetmentes, ezért különösen fontos a rendszeres szűrővizsgálaton való részvétel és az otthoni önvizsgálat. A betegség gyanúját jelezheti egy tapintható csomó, a mell alakjának, méretének vagy bőrének megváltozása, váladékozás, illetve a mellbimbó elváltozása. Jó hír ugyanakkor, hogy az időben felfedezett emlőrák ma már korszerű terápiával és diagnosztikai módszerekkel 95 százalékban tünetmentessé tehető.
Bár elsődleges megelőzés – például védőoltás – nem létezik, a rendszeres önvizsgálat, a mammográfia és az egészségtudatos életmód jelentősen csökkenthetik a kockázatot. A mellrák elleni küzdelem közös ügyünk, hiszen mindannyiunknak lehet érintettje a családban, baráti körben vagy akár mi magunk is veszélyeztetettek lehetünk. A szűrés nem félelem, hanem esély – figyelj magadra, mert az életed múlhat rajta!
A motorosokat és az érdeklődőket Kreicsi Mária, a Magyar Rákellenes Liga salgótarjáni alapszervezetének elnöke köszöntötte szombat reggel Salgótarjánban, aki beszédében kiemelte a nap fontosságát.
– Ez a nap tulajdonképpen a Pink Október bevezetője, amikor világszerte emberek milliói viselnek rózsaszín pólót, sportmezt vagy épp a remény szalagját, hogy felhívják a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára. Ugyanis ez a nők leggyakoribb daganatos betegsége, a női daganatok 22 százalékát az emlőrák teszi ki – mondta, majd hozzátette azt is: – Sajnos nincs elsődleges megelőzési lehetőség, nincs védőoltás, de nem vagyunk tehetetlenek. Az időben, tünetmentes állapotban felfedezett melldaganat ma már a diagnosztika és a terápia fejlődésének köszönhetően 95%-ban tünetmentessé tehető – tette hozzá.
Ez egy vidám nap is egyben, hiszen sokan itt közöttünk is bizonyítjuk, hogy emlőrák után is van élet, de résen kell lenni! Figyeljünk magunkra, figyeljünk egymásra!– fogalmazott Kreicsi Mária.
Fontos üzenetet fogalmazott meg idén Salgótarján
A helyi szervezet idén is megfogalmazta saját, tömör és határozott üzenetét, amelyet szalagra írva vittek el a motorosok a fővárosba, hogy aztán az Országos Onkológiai Intézetben egész októberben megtekinthető legyen.
A 2025-ös szalagüzenet: „Figyelj magadra és járj szűrővizsgálatra – Adj esélyt az életre a korai felismeréssel!”
Az üzenet továbbvitelének megtisztelő feladatát idén Békésiné Szél Marika kapta, aki az egyik legrégebbi motoros résztvevője a salgótarjáni csapatnak. Mint Kreicsi Mária fogalmazott:
Marika volt az első, aki elvitte a mi üzenetünket Budapestre, és néhány évvel ezelőtt zuhogó esőben is vállalta az utat. Méltán viheti most is Salgótarján üzenetét.
A motorosok rendőri felvezetéssel indultak el a könyvtár elől Budapestre, hogy a Harley Davidson márkakereskedésnél átadják az ország különböző pontjairól érkező csoportokkal együtt az idei szalagokat. Ezután 13 órakor – szintén rendőri biztosítással – átgurultak a Hősök terére, ahol az összes résztvevő közös fotón örökíti meg a mellrák elleni összefogást.
Videó link: Ismét motorosok viszik Salgótarján figyelemfelhívó üzenetét Budapestre
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/09/motorral-a-mellrak-ellen-csillagtura-salgotarjan
