Ez a nógrádi hely a lovak paradicsoma! Nincs még egy ilyen ménes, amely ennyire különleges

Tradíció és elhivatottság. A Lóska család ezen alapelvek mentén építette fel évekkel ezelőtt nógrádi ménesét, amely mára az egész világon egyedülállónak számít. A Sarlóspusztán található lovastanya történetéről, az ott folyó lenyűgöző szakmai tevékenységről és a jövőbeli tervekről maga Lóska János, korábbi válogatott military lovas, a Lóska Ménes tulajdonosa beszélt nekünk.

Fotó: nool.hu

A nógrádi ménes története szorosan összefűződik a Lóska család életével, ugyanis immáron a harmadik generáció veszi ki szerepét a minőségi, hazai értékeket támogató tenyésztői feladatokból. Lóska János lovasedző, korábbi válogatott military lovas a nyolcvanas évek elejétől kezdte felkutatni, megmenteni és regenerálni a fajtában megmaradt legértékesebb kancacsaládokat és ménvonalakat. Ebben az első pillanattól kezdve társa volt felesége, Pálffy Andrea, akivel 1987-ben létrehozták a Lóska Ménes Sportegyesület elődjét, a Wesselényi Miklós Sport és Lótenyésztő Egyesületet, mely korábban Verőcén működött.

Nemzeti kincsként tartják számon a nógrádi ménest

Nagyon nehezen kezdtük el a tenyésztést, hiszen a fajta genetika megőrzése rengeteg pénzbe került és sokat is kellett dolgozniuk azért, hogy sikerüljön. Az első évben konkrétan leszegényedtünk, mindenünket elveszítettük szinte. Egy szabadtéri moziházban éltünk akkoriban és a gyerekeim is odaszülettek– mesélte a nógrádi ménesnél tett látogatásunk alkalmával Lóska János.

Mint kifejtette: bár voltak akadályok előttük, de végül a szerencsének köszönhetően 1987-ben megszületett a ménes alapító lova, az Ozora-Árvácska II Álmos nevű törzsmén, aki utódai alapján máig a hagyományos magyar, kisbéri félvér lófajta legkiválóbb tenyészménje – a mostani ménes legtöbb egyede visszavezethető rá. 

1989-ben nemzeti kinccsé, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által elismert első és egyetlen magánkézben lévő törzstenyészetté vált a Lóska Ménes, amely ezután véglegesen is átköltözött Verőcéről a Nógrád vármegyében található Vanyarc-Sarlóspusztára.

– Legelőször úgy kerültem Nógrádba, hogy 1985-ben a sziráki kastélynál felkértek arra, hogy vezessem be a lovardát. Sokat túráztunk errefelé, és mivel nagyon megtetszett a megye, ezért elhatároztam, hogy csinálok egy lovastúrát a Dunakanyar és a kastély között. 

Emlékszem, hogy ömlött az eső és már teljesen átáztam, mikor lóháton megérkeztem erre a területre egyedül.

 Már akkor is eszembe jutott, hogy ez milyen jó hely lenne a ménesnek, de csak pár évvel később, 1989 környékén jöttünk ide Sarlóspusztára – magyarázta a Lóska Ménes Sportegyesület vezetője, aki azt is elárulta, hogy ugyan borsodi származású, viszont már otthonának tekinti a vármegyét, s innen soha nem menne el.

Világszínvonalú a Lóska Ménes

Lóska család közös erővel közel négy évtizede elhivatottan dolgozik azon, hogy fenntartsa a kisbéri félvér fajtát, azonban számukra nem pusztán a génmegőrzés a cél, hanem hogy minden általuk tenyésztett és felnevelt ló remek kiképzést kapjon és ezt hasznosítani tudják a lovas turizmus és a lovassportok terén. Elmondható, hogy mindebben a világon is egyedülálló és kiemelkedő a Lóska Ménes, hiszen az általuk vezetett exkluzív, egyhetes, megközelítőleg 300 kilométeres lovastúrák nemzetközileg is elismertté váltak a 2000-es évek első felében.

Szakújságírók véleménye alapján két lovastúránk is bekerült a világ 10 legjobb lovastúrája közé, a lovaink pedig elnyerték az “Európa legjobb túralovai” címet. Később aztán a mi programjaink alapján lett létrehozva a 2012-ben elfogadott Kincsem Nemzeti Lovas Programban szereplő EuroHorse útvonalhálózat, amely egyedülálló a világon. Ez a magyar modell öt tájegységen – Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben – kínál lovastúra útvonalakat, de a jövőben ezt bővíteni fogjuk még 12 megállóhellyel – emelte ki Lóska János, aki több mint két évtizede a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Egyesület elnöke, illetve a Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Társaság vezetője is. 

Többszörösen is elismerték tevékenységüket

Mindemellett az eddig megrendezett tenyészszemlék különböző kategóriáiban lovaik több mint 89 helyezést szereztek, azonban a szervezet a sportsikereiről is híres: kimagasló eredményekkel vesznek részt elsősorban military versenyeken. A ménes csapatát erősíti többek között Egyed László, aki 2009 óta töretlenül vezeti a magyar lovastusa ranglistát – ő egyébként a Lóska családhoz is csatlakozott évekkel ezelőtt. Érdemes megemlíteni továbbá, hogy 

  • 2016-ban az egyesületek országos ranglistáján a harmadik, míg 
  • 2017-ben az első helyet sikerült megszereznie a Lóska Ménes Sportegyesületnek.

Ezzel elérték, hogy Nógrád mindkét alkalommal a harmadik legeredményesebb megyévé váljon a szakágban.

Fontos a lovas hagyományok őrzése

Látogatásunkkor Lóska János vezetett minket körbe a Sarlóspusztán található ménes területén, ahol most összesen 150 hektáros területen 130 pótolhatatlan, genetikai értékű ló tartózkodik.

Hangsúlyozta: itt az elmúlt időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati támogatásainak révén fejlesztették a ménest, és olyan épültek – kiállító-, bemutató- és rendezvényhelyszínek –  jöttek létre, melyek a tenyésztési és felkészítési tevékenység mellett alkalmassá teszik Sarlóspusztát a nagyobb lovas rendezvények fogadására és megvalósítására. Egy másik projekt szintén folyamatban van jelenleg, amely mindennek a folytatása lesz.

A korábbi válogatott military lovas reményei szerint Nógrád vármegye a továbbiakban is kiemelkedő helyszíne lesz a lovas turizmusnak, illetve a lovas hagyományőrzésnek, komoly társadalmi támogatottság mellett

Videó link: Ez a nógrádi hely a lovak paradicsoma

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/09/nogradi-menes-loska-janos-valogatott-military-vanyarc

Scroll to Top