Bárki kipróbálhatja magát a salgótarjáni lőtéren

Nyílt napot rendeznek a sportlövők szombat délelőtt. Itt jelentik be azt is, hogy a salgótarjáni pincelőtér felújításának második üteme is végéhez ért. Az 1981-ben átadott, 20 állásos légfegyveres lőteret 2017 óta üzemelteti a Salgótarjáni Sportlövész Egyesület. Céljuk elsősorban az utánpótlás kinevelése, tehát nagyobb részt fiatalok, általános- és középiskolások tanításával foglalkoznak, akik már tízéves kortól akár versenyezhetnek is.

Fotó: nool.hu

Az egyesület szeretettel vár minden légfegyveres lövészet iránt érdeklődőt, ennek kapcsán október 4-én, azaz most szombaton 10 és 12 óra között nyílt napot tartanak a megújult pincelőtérben. A bemutatót követően versenyt is rendeznek, ahol a légpuskát és légpisztolyt is ki lehet majd próbálni.

Felújították a salgótarjáni létesítményt

A minap számoltak be a salgótarjáni Gagarin pincelőtér közösségi oldalán arról, hogy végeztek a lőpult felújításával, a korábbi linóleum padlózatot is kicserélték, valamint korszerűsítették a mellékhelyiségeket is.

Nem ez volt az első felújítás a közelmúltban. Egy éve írtunk arról, hogy a Magyar Sportlövők Szövetsége elkülönített egymillió forintot a Salgótarjáni Sportlövész Egyesületnek lőtérfelújításra. Ezt a helyi önkormányzat, valamint cégek és magánszemélyek adományaival kiegészítették 1,8 millió forintra, így jó minőségű álmennyezetet tudtak felszerelni.

Ezzel a két ütemmel végre maguk mögött hagyhatják az 1980-as évek miliőjét és egy 21. századi lőteret üzemeltethetnek majd.

https://www.nool.hu/helyi-sport/2025/10/salgotarjan-pinceloter-gagarin

Scroll to Top