Nyílt nappal ünnepelték a salgótarjáni pincelőtér fejlesztését

Szombaton rengetegen lepték el a Gagarin pincelőteret. A salgótarjáni sportlövők nyílt napon ünnepelték meg a nemrég befejeződött felújításokat. Az 1981 novemberében átadott salgótarjáni pincelőtér egy évtizede új életre kelt, köszönhetően Kolláth Zoltánnak és csapatának. Azóta több ütemben is fejlesztették a létesítményt, a legújabb változásokat szombaton egy nyílt nap keretében mutatták meg az érdeklődőknek.

Fotó: nool.hu

A Salgótarjáni Sportlövész Egyesület gondozásában lévő 20 állásos lőtérhez hasonló az egész országban kevés található, a megyeszékhelyen egyre modernebb körülmények várják a sportág szerelmeseit.

Nemrég az álmennyezetet cserélték ki, a most befejeződött ütem pedig több területet is érintett. A padlót immár csúszásgátló öntött műanyag borítja és a mosdó részleges korszerűsítése is megtörtént. A leglátványosabb változás viszont a lőpultot és a környezetét érintette, a több mint négy évtizedes burkolat helyett már modernebb felületen várakozhatnak a fegyverek.

Mint Kolláth Zoltán a nyílt napon fogalmazott: a harmadik ütem is elő van készítve, ami a kiszolgáló helyiségeket érinti, mint például az irodát és az előteret. A legnagyobb beruházásra, a lőpálya korszerűsítésére azonban még várni kell. Az eddigi fejlesztések a Magyar Sportlövők Szövetsége és a salgótarjáni önkormányzat összefogásából történhettek meg, de az egyre népesebb sportlövők önkéntes munkája nélkül ez is kevés lett volna.

Biztonságosabb és modernebb öltözéket kapott a lőtér, bízok benne, hogy hosszú távon szolgálja a helyi fiatalok felkészülését, akiknek sok örömet és élményt biztosít majd – fogalmazott Kolláth Zoltán a megnyitón.

Jó kezekben van a salgótarjáni lőtér

A nyílt napot megtisztelte kisfiával Kreicsi Bálint polgármester is, aki beszédét a koncentráció fontosságával kezdte, ami nem csupán ebben a sportágban lényeges tényező. Mint elmondta: ez csak könnyűnek látszik, de valójában egy nagyon összetett sportágról van szó.

Teljesen más képet nyújtott a lőtér, amikor először itt jártam, hatalmas fejlődésen ment keresztül a létesítmény az utóbbi időszakban. Nagyon kellemes itt a hangulat és öröm látni, hogy ilyen sok fiatal készül itt a versenyekre. Jó kezekben van a pincelőtér  – mondta a város első embere, aki megköszönte az önkéntesek munkáját és támogatásáról biztosította a sportágat, illetve a lőtér működését is.

A nyílt napon bárki kipróbálhatta a különböző pisztolyokat, valamint a puskákat, a lőteret már családiasan belakó versenyzők pedig készséggel segítettek azoknak is, akik még sosem fogtak fegyvert a kezükben. Az egyesület továbbra is várja az új tagokat.

Videó link: Nyílt nap a salgótarjáni pincelőtéren

https://www.nool.hu/helyi-sport/2025/10/salgotarjan-pinceloter-loveszet-polgarmester

Scroll to Top