Nagy dolog történt a nógrádi várnál, újra felbukkantak az önkéntes védelmezők

Megkezdődött a Nógrádi várnál a 30 éves honfoglalási Millecentenáriumi emlékmű revitalizációja. A munkálatokból egy brit vállat munkatársai is kivették a részüket a napokban. A közösség tagjai nem először álltak a nógrádi vár szolgálatába.

Fotó: nool.hu

Nógrád Várának Megmentéséért Alapítvány a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy egy brit vállalat budapesti munkatársai – összesen 35 fő – egy csapatépítő program keretében a napokban, a nógrádi várban végeztek közösségi munkát.

A közösség nem először állt a Nógrádi vár szolgálatába

Az ő áldozatos tevékenységüknek köszönhetően vette kezdetét a 2026-ban 30 éves honfoglalási Millecentenáriumi emlékmű revitalizációja. Az első ütemben a túlburjánzott, kiöregedett növényzet eltávolítására került sor, ezzel előkészítve a terepet a közeljövőben telepítendő új cserjéknek, növényeknek és virágoknak – ismertette az alapítvány a bejegyzésben. 

Hozzátették: „A munkálatok során a résztvevők rendbe tették a várfeljárót is: eltávolították az út mentén felgyülemlett köveket, megmetszették a belógó bokrokat, és ezzel hozzájárultak a biztonságosabb és rendezettebb környezet kialakításához.”

Kiemelték, a közösség nem először áll a nógrádi vár szolgálatába. Ugyanis ők biztosították a nemrégiben megújított világítás anyagi fedezetét is, így valóban méltán nevezhetik őket a nógrádi vár igazi védelmezőinek és támogatóinak.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/10/nogradi-var-millecentenariumi-emlekmu-revitalizacio

Scroll to Top