Az IKEA Veled közösen program keretében a lakberendezési vállalat évről évre kiválasztja –a vásárlók bevonásával – azokat a nonprofit szervezeteket, melyek munkáját termékadománnyal és lakberendezési tanácsadással segíti. Az idei kiírás célja, hogy előmozdítsa olyan kezdeményezések megvalósulását, melyek Budapest és Pest, Baranya, illetve Hajdú-Bihar vármegye területén hátrányos helyzetű gyermekek, családok vagy fogyatékkal élők életkörülményeit javítják tartósan, egy-egy helyiség teljes átalakításával vagy berendezésével.
Az IKEA ezúttal is két kategóriában várja a pályázatokat, hogy a támogatás minél jobban illeszkedjen a helyi igényekhez és lehetőségekhez:
1) „Veled közösen nagy projekt” kategória
Ez a kategória azoknak a szervezeteknek szól, amelyek nagyobb léptékű fejlesztésben gondolkodnak. A pályázók 3 000 000 forint értékben igényelhetnek bútoradományt és szerelési segítséget, miközben vállalják legalább egy helyiség vagy szoba teljes átrendezését. Az IKEA lakberendezői személyesen mérik fel a terepet, és megtervezik az adott közösség számára legmegfelelőbb megoldást, hogy a terek valóban támogassák a mindennapi életet. Ebben a kategóriában Pest vármegyéből – ideértve Budapestet is – várják a pályázatokat.
2) „Veled közösen kis projekt” kategória
A kisebb volumenű, de szintén hatásos fejlesztéseket tervező szervezetek számára készült ez a kategória, ahol a pályázók 1 000 000 forint értékben igényelhetnek bútoradományt, amelynek kiválasztásában az IKEA lakberendezői nyújtanak szakmai segítséget. Ezzel az opcióval a kisebb közösségek is megvalósíthatják azokat a fejlesztéseket, amelyek otthonosabbá és élhetőbbé teszik a mindennapi környezetet. Ebben a kategóriában Baranya és Hajdú-Bihar vármegyéből várják a jelentkezéseket.
Pályázati határidő: 2025. október 29.
Fontos, hogy egy szervezet mindkét kategóriában legfeljebb egy-egy pályázatot nyújthat be. Ugyanakkor az adott pályázat akár több telephelyet is érinthet, ha ezzel a rendelkezésre álló támogatási keret teljes egészében és hatékonyan felhasználható.
A pályázatra olyan nonprofit szervezetek jelentkezhetnek, amelyek legalább két éve működnek, és rendelkeznek az irányadó pénzügyi jogszabályoknak megfelelő, az utolsó két évre vonatkozó elfogadott beszámolóval. Fontos feltétel, hogy a pályázó szervezet bejegyzett székhellyel rendelkezzen Magyarországon, valamint az alapító okiratában szerepeljen, hogy hátrányos helyzetű emberek és/vagy fogyatékossággal élők támogatása érdekében végzi tevékenységét. Amennyiben az adott intézmény vagy szervezet nem nonprofit alapon működik, a pályázat benyújtásához szükség van egy nonprofit befogadó szervezetre. Ebben az esetben a befogadó szervezetnek is meg kell felelnie az előírt feltételeknek.
További információ: Veled közösen – együtt többre vagyunk képesek
https://www.nonprofit.hu/palyazatok/IKEA-Veled-kozosen-palyazat

