Mozgás, közösség és egészséges életmód. Ennek a jegyében telt a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány és a MOSA Gyalogló Klubhálózat regionális klubtalálkozója, amelyet Salgótarjánban rendeztek meg. A Civil és Ifjúsági Házban megtartott esemény nemcsak a gyalogló klubok tagjait, hanem minden érdeklődőt megszólított, akik szeretnének többet tenni saját testi-lelki egészségükért.


A rendezvényt Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere nyitotta meg, hangsúlyozva a közösségi sport fontosságát és azt, hogy az egészséges életmód nem korhoz, hanem elhatározáshoz kötött. Ezt követően Monszpart Zsolt, a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a résztvevőket, aki négy éve elhunyt nővéréről is mesélt.
„A természet a világ legcsodálatosabb sportstadionja” – ez Monspart Sarolta fő üzenete
Sok ember életében eljön az a pont, amikor szeretne valamin változtatni, de nem tudja, hogyan kezdje. Sarolta mindig azt mondta: „Kis lépésekkel kezdjük.” Ezt az alapelvet visszük tovább az alapítványon keresztül. Egy séta, egy mosoly, egy klubhoz való csatlakozás, mind olyan apró lépések, amikből valami nagyobb születik. Hiszünk abban, hogy a közösségi gyaloglás nemcsak egészségesebb testet ad, hanem minőségibb életet is: társaságot, örömöt, motivációt – hangsúlyozta Monszpart Zsolt, a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A nap folyamán meglehetett ismerni a Gondosóra Programot, amely az idősek biztonságát és önálló életvitelét támogatja, és eddig már több mint 65 ezer életet mentett meg.
Emellett Nagy-Bana Zsanett idősügyi mentálhigiénés előadással is várta a hallgatóságot, ahol a lelki egyensúly megőrzésének fontosságáról esett szó, valamint a székeken ülve gyakorlatban a táncterápia is a középpontba került.
Az együtt gyaloglás örömét élik meg
A klubtalálkozón Félegyházi Éva, a MOSA Gyalogló Klubhálózat országos vezetője, a Tarjáni Szabadidősport Klub elnöke, illetve Jeszenszki Erzsébet a MOSA Gyalogló Klubhálózat Nógrád vármegyei vezetője, a Kazári Örökifjak Gyalogló Klub képviselője mutatták be a klubélet mindennapjait és sikereit.
Nógrád vármegyében jelenleg 19 aktív gyalogló klub működik, amelyek heti rendszerességgel túráznak, erősítve a közösséget és az egészséges életmódot. Az idei évben két új klub csatlakozott a hálózathoz és három településen már zajlanak az egyeztetések a belépésről. Sokszor nehéz meggyőzni a rendszeresen túrázó csoportokat, hogy csatlakozzanak a MOSA Gyalogló Klubhálózathoz, ezért minden alkalommal hangsúlyozzuk: nincs belépési díj, nincs éves tagdíj, nincs kötelezettség sem, csak lehetőség – emelték ki.
Gyalogló Klubhálózat regionális klubtalálkozó Salgótarjánban
Tapasztalataikból kiderült, hogy a rendszeres gyaloglás nemcsak fizikai felfrissülést ad, hanem barátságokat, közösséget és életcélt is. A gyalogló klubok egyébként rendszeresen kapnak különböző kihívásokat is, egy-egy témakörhöz kapcsolódóan, amelyeket kreatívan kell megoldaniuk.
Legutóbb a Márton-naphoz kapcsolódva a salgótarjáni Tóstrandon gyalogoltak a helyi és környékbeli klubtagok.
Nógrád vármegyében elsőként Kazáron állítottak emléket Monspart Saroltának, a Nemzet Sportolójának, aki nemcsak világbajnok tájfutóként, hanem a gyaloglás és az egészséges életmód nagyköveteként is maradandót alkotott.
Ebéd után a jelenlévők közös gyaloglásra indultak a Kálváriára. A hangulatos túra során számos lépcsőt és emelkedőt megmászva jutottak fel a keresztekhez, ahonnan lenyűgöző panoráma tárult a városra és a környező hegyekre. A nap üzenete egyértelmű volt: az egészséges életmód nemcsak a testet, hanem a lelket is erősíti, és legjobb útja a közösségben megtett lépés.
Monspart vagy Monszpart a helyes vezetéknév?
A 14-szeres magyar bajnok atléta felmenői között dédnagyapja papája Monsparte névvel jött a francia forradalom után, Strasbourg mellől Hejcére. Tájfutó sportkarrierje kezdetén, 1960-ban már az első versenye után, harmadik helyezésével kapcsolatban írtak róla az újságban, ahol a telefonon bediktált eredmények után Monszpart helyett Monspartot írtak. A sajtó által megjelentetett Monspart név, a régi francia névvel majdnem megegyezett. Ez annyira megtetszett Saroltának, hogy innentől kezdve minden sportos vonatkozásban az „s” betűs nevet használta. 1978-ban Atlantában a maratoni futás nem hivatalos világbajnokságán ezüstérmes lett.
Haláláig aktívan sportolt
1978-ban Atlantában a maratoni futás nem hivatalos világbajnokságán ezüstérmes lett. Ebben az évben kullancsencephalitis betegítette meg, amelybe majdnem belehalt. 6 nap kóma, hat hét intenzív ápolás után felépült, de részben lebénult a jobb lába, ennek ellenére haláláig aktív sportéletet élt. 2020. április 21-én hivatalosan is tagja lett a Nemzet Sportolói társaságnak, de a megtisztelő címet csak alig egy évig viselhette, mivel 2016 óta rákos megbetegedéssel küzdött. 2021. május 3-án kísérték utolsó útjára.
Videó link: Gyalogló Klubhálózat regionális klubtalálkozó Salgótarjánban
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/11/monspart-sarolta-gyaloglo-klubok-talalkozoja
