Érték.Lánc Program

Az Érték.Lánc Programról

Hiszünk abban, hogy a helyi közösségek ismerik a legjobban a saját környezetük kihívásait, és náluk vannak a legjobb válaszok is. Éppen ezért, mi segíteni szeretnénk megvalósítani azokat. 

Érték.Lánc Program elnevezésű önkéntes adományozási programunkkal közhasznú szervezetek olyan kezdeményezéseinek megvalósítására nyújtunk pénzbeli adományt, amelyek valódi és mérhető változást hoznak.

A program célja a magyar családok, gyermekek, helyi közösségek kihívásait megválaszoló és részvételével megvalósuló, a pályázatok által érintettek életminőségét javító projektek megvalósításának támogatása a Lidl Magyarország CSR stratégiai fókuszterületeivel összhangban, melyek jelen pályázati ciklusban a következők: 

  • Etikus működés: esélyegyenlőség, gyermekjólét és a hátrányos helyzetű közösségek integrációja. 
  • Klímavédelem: lokális zöldítési projektek, CO2-kibocsátás csökkentését célzó civil kezdeményezések.

A jelen pályázati ciklusban a Lidl Magyarország összesen 50.000.000 Ft, azaz ötvenmillió forintot adományoz a fentebb meghatározott célú projektek megvalósítására, azzal, hogy az egy projekt által elnyerhető összeg legfeljebb 3.000.000 Ft, azaz hárommillió forint.  

A részletes pályázati feltételeket a pályázati kiírásban olvashatják, ezért kérjük annak alapos átolvasását, mielőtt pályázatot küldenek be. A dokumentum a pályázat benyújtásával kapcsolatos fontos további információkat, feltételeket tartalmaz!

Lidl Érték.Lánc Program_kiírás.pdfPDF, 1 MB

Fontos határidők

A pályázók a pályázatot a következők szerint nyújthatják be:

  • 2026. július 24-ig legkésőbb jelentkezni szükséges az online, Google formsban készített jelentkezési űrlap kitöltésével, ÉS
  • 2026. július 31-ig kell lezárniuk a pályázati nevezést a pályázati kiírás 4.2-es pontjában meghatározott dokumentumoknak a Lidl Magyarország által biztosított, adott pályázó részére külön létrehozott Google Drive mappába történő feltöltésével (!).

Egy pályázat csak akkor bizonyul benyújtottnak és teljesnek, azaz akkor elbírálható, ha a Pályázó az űrlapot határidőre hiánytalanul kitöltötte, és a pályázati kiírásban meghatározott dokumentációt az előre meghatározott formátumban feltöltötte a számára létrehozott Google Drive mappába a megadott határidőig. 

A jelentkezési űrlapról

Az űrlap tartalmát a Google-fiókkal rendelkezők számára automatikusan elmenti a Google és az 30 napig elérhető, amennyiben abba bejelentkezve (nem privát módban!) töltik ki az űrlapot. Bejelentkezés nélkül a folyamat nem szakítható meg, ezért a teljes adatlapot egy alkalommal kell kitölteni és benyújtani. 

A pályázattal kapcsolatos legfontosabb időpontok (a Lidl fenntartja magának a jogot az időpontok változtatására)
  • Regisztráció a Google Forsm űrlap kitöltésével: 2026. július 24-ig 
  • Dokumentumok feltöltése a Google Drive mappába: 2026. július 31. 
  • Előszűrés: 2026. augusztus 1. és szeptember 10. között.
  • Tájékoztatás az előszűrés eredményéről: 2026. szeptember 23-ig
  • Vásárlói szavazás: 2026. szeptember 24. és október 11. között
  • Eredményhirdetés: 2026. november 6-ig
  • Szerződéskötés a nyertes szervezetekkel: 2026. november 9. és december 31. között. 

A pályázattal kapcsolatos kérdésekkel 2026. július 31-ig kérjük, forduljanak a Lidl Magyarország CSR osztályához a csr@lidl.hu e-mail címen.

https://vallalat.lidl.hu/fenntarthatosag/ertek.lanc.program?fbclid=IwY2xjawSnSGJleHRuA2FlbQIxMABicmlkETFxV0ozOFlhUDN3bllCZ0M5c3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHptNo-pQXLfwccFsQ6e_oB23iy1R3FOl_FDjkTWaA94tSpoKnlg1JI6AXoTS_aem_UAZIxb_iQLXUrlBCfdAQqA

Scroll to Top