Mérföldkőhöz érkezett Nógrád vármegye első mentőkutyás egyesülete. Fennállásának 16. évfordulóját ünnepli a Cserhát Különleges Mentőcsoport. A balassagyarmati Cserhát Különleges Mentőcsoport a Facebook-oldalán adta hírül, hogy jeles évfordulót ünnepeltek hétfőn. 16 évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon hozták létre Nógrád vármegye első mentőkutyás egyesületét, azzal a céllal, hogy segítsenek a bajba jutottakon, és az emberek szolgálatában állni.


16 éve az emberek szolgálatában: videóval mondott köszönetet a Cserhát Különleges Mentőcsoport
Azóta számtalan bevetés, eltűnt személyek felkutatása, mentőkutyás munka, műszaki mentés, tűzoltói feladat, képzés és közösségi program van mögöttünk. Rengeteg megtett kilométer, önkéntesen végzett munka, nehéz pillanatok és felejthetetlen sikerek kísérték ezt a 16 évet – fogalmaztak a bejegyzésben. Hozzátették: „Sokat fejlődtünk, új területekkel és új társakkal bővültünk, de a küldetésünk nem változott: ott lenni és segíteni, ahol szükség van ránk.”
A szervezet végül köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt 16 évben hittek bennük, és segítették a munkájukat. Hálájuk jeléül pedig egy kis videót is megosztottak a közösségi oldalukon, amelyben az elmúlt 16 év legemlékezetesebb pillanatait gyűjtötték össze.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2026/07/cserhat-kulonleges-mentocsoport-evfordulo-video
