Nógrádban is megalakult a Vízőrző Mozgalom

Nógrád vármegyében is megalakult a Vízőrző Mozgalom helyi közössége. A civil kezdeményezés egyik alapítója, Galanics Endre a Megafon rádió reggeli műsorában arról beszélt, hogy a vármegye vízfolyásainak állapota jelenleg kritikus.

A szakember szerint a kisebb vízfolyások jelentős része már kiszáradt, vagy medrükben egyre kevesebb víz található. A problémák többek között a Fekete-víz, a Szanda-völgyi-patak és az Ipoly térségét is érintik.

Fotó: ipolyinfo.com

Galanics szerint a források állapota különösen fontos jelzője egy adott terület vízügyi helyzetének. Ha egy forrás vízhozama csökken vagy teljesen elapad, az a környező vízgyűjtő állapotáról is fontos információt adhat.

A Vízőrző Mozgalom alapvetően alulról szerveződő civil kezdeményezésként indult. Galanics Endre elmondása szerint a kezdeményezéshez elsősorban olyan civilek csatlakoztak, akik természettudományos vagy mérnöki területen dolgoznak, és saját környezetükben tapasztalták a vízhiány egyre súlyosabb következményeit.

A mozgalom célja, hogy helyi önkéntesek figyeljék a környékük vízfolyásait és forrásait, valamint ahol lehet, előkészítsék a víz megtartását segítő beavatkozásokat.

Fontos lenne, ha minden egyes vízfolyásnak vagy apró vízgyűjtőnek lenne egy barátja – fogalmazott Galanics.

A helyi vízőrzők nem önállóan, szakmai háttér nélkül végeznének beavatkozásokat. A mozgalom egyik alapelve, hogy minden ilyen lépést szakmai konzultáció előz meg, ezzel igyekeznek elkerülni, hogy egy jó szándékú beavatkozás végül károkat okozzon.

A Nógrád vármegyei csoport az országos hálózattal is kapcsolatban áll, így a helyi önkéntesek szakmai segítséget és tapasztalatokat is kaphatnak.

A csatlakozni kívánók a Vízőrző Mozgalom hivatalos felületein (https://www.vizorzomozgalom.hu/) , illetve közösségi oldalain keresztül vehetik fel a kapcsolatot a szervezőkkel. Galanics szerint azok jelentkezését is várják, akik egyszerűen csak szeretnének többet tenni a lakóhelyük közelében található patakokért, forrásokért és kisebb vízgyűjtőkért.

https://www.ipolyinfo.com/2026/08/11/nogradban-is-megalakult-a-vizorzo-mozgalom/

Scroll to Top