Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly Takarítást, amelynek keretében augusztus 13. és 15. között önkéntesek tisztítják meg a folyót és annak környezetét. A hulladékot nemcsak a partról, hanem vízről is gyűjtik.
A kezdeményezéshez Balassagyarmaton is lehet csatlakozni. Frankó Viktória, a Nagy Ipoly Takarítás magyarországi koordinátora a Megafon rádiónak elmondta: augusztus 14-én, pénteken 15 órától várják az önkénteseket a határhíd melletti Ipoly-partra.


Az akcióhoz bárki csatlakozhat, aki szeretne tenni a folyó és a környezet tisztaságáért. A szervezők a családokat is várják, így a program akár egy közös péntek délutáni elfoglaltság is lehet.
A szemétszedés után a résztvevőknek arra is lehetőségük lesz, hogy kajakba üljenek és kipróbálják a vízi sportot. Frankó Viktória szerint ebben a BADISZ VSE és Stancsik József segíti a programot.
A koordinátor kiemelte, hogy az idei akció során Szobtól egészen Ipolytarnócig mozdulnak meg civilek. A különböző helyszíneken eltérő időpontokban zajlanak a programok, ezekről a Nagy Ipoly Takarítás internetes oldalán lehet tájékozódni.
A szervezők célja, hogy a folyó és környezete tisztább legyen, miközben minél több ember figyelmét ráirányítják az Ipoly természeti értékeire és a hulladék problémájára.
A balassagyarmati program augusztus 14-én, pénteken 15 órakor kezdődik a határhíd melletti Ipoly-parton.
