Állhatatosan, a szabadságért

A nagy hőség ellenére sokan összejöttek Nógrádszakálban szombat délben, 2017.  augusztus 5-én a polgármesteri hivatal előtti téren, hogy részesei lehessenek Bobály Dávid szobrászművész 1956-os emlékműve felavatásának.

Nógrádszakál. A Himnusz elhangzása után Filkor Helga, a nógrádszakáli polgármesteri hivatal dolgozója köszöntötte a vendégeket, mások mellett Borenszki Ervint, a község szülöttjét, volt országgyűlési képviselőt és a szobrászművészt. Az óvodások kedves kis műsora színesítette az ünnepséget, amelynek hangulatát a helyi Oláh Dzsenifer, a szécsényi Cs. Szerémy Andrea színjátszósainak tagja az alkalomhoz illő dallal emelte.

állhatatosan01

Radvánszky Judit, Nógrádszakál polgármestere elmondta: az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára meghirdetett emlékévben az 1956-os Emlékbizottság írta ki a Büszkeségpont elnevezésű pályázatot. Településük ezen több mint ötmillió forintot nyert a szobor elkészítésére. A támogatási kérelem megírásában nagy segítséget kaptak Bobály Dávid és Bobály Ádám szobrászművészektől.

– Mi, magyarok nem tűrjük a rabságot, mindig készek vagyunk harcolni a szabadságért, a nemzeti függetlenségért a legnagyobb túlerővel szemben is – hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében a falu első embere, aki úgy fogalmazott: Magyarország népe elég vérrel adózott már ahhoz, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és az igazsághoz való ragaszkodását.

A polgármester kitért arra, hogy maradandó és örök emléket kívánnak állítani az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékének. A henger alakú mészkő posztamensre helyezett, rézből és bronzból készült szobor egy titokzatos női alakot ábrázol, aki állhatatosan áll szembe a fúvó széllel, s körbe öleli őt egy lobogó.

állhatatosan02

Az óvodások ünnepi műsora

A szobrot Radvánszky Judit és Bobály Dávid leplezték le, majd elhelyezték a talapzatán a megemlékezés virágait.  Az ünnepség a Szózat elhangzásával fejeződött be.

Ezt követően vette kezdetét Nógrádszakálban a falunappal egybekötött Ipoly-völgyi halászléfesztivál. A program a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Horgászegyesület horgászversenyével kezdődött, de természetesen nem maradhatott el a halászléfőzés sem. Délután két órára a falu apraja-nagyja benépesítette a művelődési ház fedett udvarát, ahol a szabadtéri színpadon kezdetét vette a szórakoztató műsor. Fellépett a Pilinyi Vegyeskar, a Szécsényi Nyugdíjasklub, a helyi roma tánccsoport, Oláh Szandra, valamint a Tűzrózsák, Oláh Ádám vezetésével. Sztárvendégük, Kis Grófo műsora este hatkor kezdődött.

Hódosi Tamás és Hódosi Dezső szakácsok jóvoltából mindenki kapott egy tál ételt. Balla Péterné és csapata – Lehoczkiné Erzsike, Hegedűs Balázsné – finom palacsintát sütött, amit különböző töltelékkel ízesítettek.

A nyolcadik Ipoly-völgyi halászléfesztivál és falunap Szilágyi Szilárd discojával ért véget.

Szenográdi Ferenc

(Forrás: www.nhc24.hu)

Scroll to Top