Önkéntesség az idősellátásban

Hazánkban, így Budapesten is, a társadalom öregedése, valamint a családi struktúrákban végbemenő változások egyre növekvő terheket rónak a szociális ellátórendszerre, az idősek intézményi ellátására és a házi gondozásra egyaránt.

Az Önkéntes Központ Alapítvány – hazai és nemzetközi partnereivel együttműködésben – évek óta dolgozik a szociális intézményeken belül megvalósuló önkéntesség, illetve a szenior önkéntesség fejlesztéséért. Szakmai programjaink során szerzett tapasztalatainkat, vonatkozó képzési rendszerünket, elért eredményeinket, valamint az önkormányzati fenntartású intézmények és a civil szektor együttműködésének lehetőségeit az Idősek Világnapja alkalmából szervezett szakmai tanácskozáson mutatjuk be.

Tanácskozásunk időpontja: 2017. október 3., 10.00 – 14.30

Helyszín: Kanter Károly Felnőttképzési Intézet (Budapest, III. ker., Kórház u. 37.)

Program

10.00 – 10.05 Köszöntő F. Tóth András (ügyvezető igazgató, ÖKA)

10.05 – 10.20 Rövid helyzetkép Farkas Gabriella (programvezető, ÖKA)

10.20 – 11.00 Az önkéntesség helye az idősek intézményi ellátásában

Önkéntesek az intézményben Krausz Sándorné (intézményvezető helyettes, Újbudai Idősek Háza)

Önkéntes mentorok az intézményben Szokoli Erzsébet (szociális munkás)

11.00 – 11.15 Tapasztalatok az intézményi érzékenyítés, ill. önkéntes-képzés terén Hadrévy

11.15 – 11.30 Kávészünet

11.30 – 12.00 Az ÖKA szolgáltatási rendszere az intézményi önkéntesség terén F. Tóth András (ügyvezető igazgató, ÖKA)

12.00 – 12.10 Kérdések, hozzászólások

12.10 – 12.25 Idősek Barátai – önkéntesek az idősellátásban

Kloknicer Erzsébet (szenior önkéntes-koordinátor, Teszünk Szenior Önkéntes Klub)

12.25 – 13.00 Szendvicsebéd

13.00 – 14.30 Kötetlen beszélgetés az Teszünk Szenior Önkéntes Klub és az Idősek Barátai program önkénteseivel

A szakmai tanácskozáson való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, regisztrációját (néhány másodperc alatt) végezze el itt: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScoi2XJ0-AYCw7KPETMgHOuXwoZwaf-VLUEZ2qpYOdQk5treg/viewform

További információk: Farkas Gabriella (farkas.gabriella@onkentes.hu, 70 433 8648)

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top