Ön választ, mi segítünk

A pályázati felhívás célja a TESCO-GLOBAL Zrt. áruházai vonzáskörzetében élő helyi közösségek igényeire alapuló és részvételével megvalósuló programok támogatása.

A TESCO-GLOBAL Zrt. az Effekteam Egyesület közreműködésével (a továbbiakban közreműködő) tízedik alkalommal hirdeti meg Ön választ, mi segítünkelnevezésű pályázatát, melynek célja a helyi közösségek támogatása. A program a vásárlók bevonásával, és az alábbi feltételekkel zajlik:

I. A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CÉLJA:

A pályázati felhívás célja a TESCO-GLOBAL Zrt. áruházai vonzáskörzetében élő helyi közösségek igényeire alapuló és részvételével megvalósuló programok támogatása az alábbi területeken (a felsorolás példa jellegű, nem kizárólagos):

1. Például:

– közterületek, parkok, játszóterek, bölcsődék, óvodák, iskolák, állatmenhelyek, közösségi épületek, terek stb. felújítása, fejlesztése, eszközök telepítése közösségi munkában, a közösség bevonásával;

– turistautak, tanösvények, mezítlábas ösvények létrehozása és felújítása közösségi munkában, a közösség bevonásával;

– növénytelepítés közösségi munkában, a közösség bevonásával;

– közösségi kertek, fűszerkertek kialakítása;

– a közösség részvételével a közösségi élet fejlesztésére irányuló események, projektek szervezése, megvalósítása;

– a helyben élőket, a közösségek tagjait összehozó, megmozdító, részvételüket serkentő rendezvény (sorozatok) stb.

2. Például:

– kompetenciák, készségek fejlesztését célzó közös tevékenységek, képzések, tanfolyamok;

– szemléletformáló közösségi projektek;

– oktatási célú, tanórán kívüli csoportos foglalkozások és fejlesztő táborok;

– továbbképzések szervezése, pályaorientációval foglalkozó csoportos tréningek;

– személyi készségek fejlesztése annak érdekében, hogy a projekttel elért célcsoport jobb eséllyel induljon a munkaerőpiacon;

– a fentiekhez esetlegesen szükséges digitális eszközök stb.

3. Például:

– az élelmiszer-pazarlás csökkentésére, az élelmiszerfelesleg rászorulókhoz történő eljuttatására irányuló kezdeményezések;

– az egészséges táplálkozást gyakorlati oldalról bemutató közösségi főzőtanfolyamok, képzések vagy rendezvények;

– az egészség és az egészséges életmód népszerűsítését célzó, oktató jellegű képzések, szűrések, helyi közösségi sportesemények;

– az egészségkárosító környezeti hatások, környezetszennyezés csökkentésére irányuló akciók és tevékenységek;

– egyéb, az egészség és az egészséges életmód népszerűsítését célzó közösségi tevékenységek stb.

4. Például:

– higiéniai és egészségügyi eszközök beszerzése (fertőtlenítő tisztítószerek, kézfertőtlenítők, maszkok, takarítóeszközök stb.)

– gyógyszerek beszerzése rászoruló csoportok részére

– rászoruló csoportok mentális egészségéről való gondoskodást célzó kezdeményezések, pl. krízisvonal üzemeltetése

– projektek, melyek az egészségügyi ellátórendszert és/vagy az egészségügyi dolgozókat segítik

A pályázat során olyan programokat keresünk, ahol a megvalósítani kívánt ötlet kapcsán a helyi közösség tagjaival együtt végzett igényfelmérés történt, a projekt a helyi közösség tagjaival együtt kerül megtervezésre és megvalósításra, valamint együtt gondoskodnak a projekt fenntarthatóságáról.

A szakmai elbírálás során előnyben részesülnek azon projektek, melyek

– a közösség fejlesztésére irányuló, hosszabb távú folyamatok részeként végzett, fennmaradó hatású tevékenységek az egyszeri, alkalmi rendezvényekhez képest,

– megvalósításában a Tesco áruházak dolgozói bevonásra kerülnek.

II. A PÁLYÁZÓK KÖRE:

A pályázatra a lentiekben felsorolt jogi forma szerinti szervezetek és csoportok jelentkezhetnek. Egyházi intézmények és politikai pártok nem vehetnek részt a pályázatban.

A pályázó szervezet csak akkor pályázhat, ha bejegyzett székhelye Magyarországon van.

Jogi forma szerint pályázhatnak:

– az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. alapján létrehozott civil szervezetek, szövetségek (kivéve a pártokat, kamarákat, köztestületeket, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, a biztosító egyesületeket, valamint az egyházakat);

– a 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján létrehozott egyesületek és alapítványok (ide nem értve a közalapítványokat);

– a 2006. X. tv alapján létrehozott szociális szövetkezetek (ide nem értve a foglalkoztatási szövetkezeteket), melyek profitjukat (vagy hasonló többletüket) nem osztják fel;

– a 2013. évi V. törvény (Ptk.) és a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) alapján létrehozott magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k (a cég dolgozói létszáma 250 fő alatt, forgalma 50 millió EUR alatt és mérlegfőösszege 43 millió EUR alatt van);

– közoktatási intézmények: iskolák, óvodák, bölcsődék;

– legalább 10 lakásos társasházak és lakásszövetkezetek;

valamint:

– informális csoportok is nyújthatnak be pályázatot, amennyiben győztes pályázat esetén egy befogadó szervezet vállalja a szerződés megkötését és a projekt adminisztrálását a csoport nevében, és erről a pályázat benyújtásakor nyilatkozatot tesz. A befogadó szervezetnek meg kell felelnie a fentiekben írtaknak.

A pályázó szervezet működése és célja meg kell, hogy feleljen az egyesülési jog alapvető feltételeinek (a 2011. évi CLXXV. I fejezet 3. § szerint).

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy egy szervezet egy pályázatot nyújthat be!

III. A PÁLYÁZAT FONTOS DÁTUMAI:

– pályázati projektek benyújtása: 2021. október 11. és 2021. november 12. között;

– pályázati projektek kiválasztása: 2021. november 22. és december 16. között;

– vásárlói szavazás a körzetenként kiválasztott 3 projektre: 2022. január 17. és február 13. között;

– vásárlói szavazás eredményeinek kihirdetése: 2022. február vége.

Amennyiben a koronavírus-helyzet akadályozza a pályázati szakaszok rend szerinti alakulását, a dátumokat az előző fordulóhoz hasonlóan felülvizsgáljuk, és tájékoztatást küldünk a változásokkal kapcsolatosan.

V. A PÁLYÁZATI PROJEKTEK NAGYSÁGA ÉS HOSSZA:

A rendelkezésre álló keret: 42 000 000 forint

A pályázat 2021 októberében kiírásra kerülő fordulójában a Tesco az összes áruházi szavazásra bejutó kezdeményezést támogatja egy meghatározott összeggel a szavazatszámok függvényében. Körzetenként egy-egy pályázó által elnyerhető támogatás összege a szavazás kimenetelétől függően:

– legtöbb szavazatot kapott pályázó: 400 000 Ft

– második legtöbb szavazatot kapott pályázó: 200 000 Ft

– a körzetben legkevesebb szavazatot kapott pályázó: 100 000 Ft.

Amennyiben egy adott körzetben a maximális három helyett csak kettő szervezet jut be az áruházi szavazásra, úgy közöttük az 1. és 2. helyezettnek járó összegek kerülnek szétosztásra.

Amennyiben a pályázó az áruházi szavazás eredménye alapján kisebb összeget nyer el, mint amennyire eredetileg pályázott, úgy a támogatási szerződéskötéssel egyidejűleg módosított költségvetést, és esetlegesen módosított projekttervet kell benyújtania. Kérjük a pályázó szervezeteket, hogy lehetőség szerint már a pályázat benyújtásakor tervezzék meg, hogyan módosítanák a pályázatot abban az esetben, ha 400 000 Ft-nál kevesebb támogatási összeget nyernek el.

A nyertes pályázatok maximális száma: 180 darab

A magyarországi Tesco áruházak összesen 60 körzetbe lettek besorolva. A körzetek listája http://tesco.hu/kozosseg oldalon elérhető, letölthető.

A pályázati szakaszban beérkező pályázatok számának és minőségének függvényében a szavazási szakaszban körzetösszevonásokra kerülhet sor annak érdekében, hogy a lehető legtöbb pályázatot benyújtó szervezetnek biztosíthassunk lehetőséget arra, hogy a szavazási szakaszba jutva támogatást nyerhessen el.

A szavazási szakaszban a Tesco vásárlói minden vásárlás során 1 db zsetont kapnak, amellyel az adott körzetben bármely szervezetet támogathatják szavazatukkal. Az adott körzetben a szavazási időszakban leadott szavazatok száma dönti el, hogy a szervezet 1., 2. vagy 3. helyezést ér el, és ennek megfelelően részesül eltérő mértékű (400 000 Ft, 200 000 Ft vagy 100 000 Ft) támogatásban a Tesco részéről.

A pályázati projekt futamideje: 2022. március 1. és 2022. augusztus 31.

További információ: https://pafi.hu/palyazat/on-valaszt-mi-segitunk

https://www.nonprofit.hu/palyazatok/On-valaszt-mi-segitunk-2

Scroll to Top