Felhívás

Felhívás
Nógrádi Civilek

Koraszülött gyermekek terápiájára pályázhatnak a nógrádi szülők

Még 2024. április 20-ig lehet jelentkezni Nógrádból is a Koraszülöttekért Országos Egyesület „Együttdobban” című fejlesztési pályázatára, mellyel az érintett gyerekek fejlesztő terápiájához nyújtanak fejenként maximum 250 ezer forintos anyagi támogatást. A keretösszeg a tavalyi adó 1 százalékos felajánlásoknak köszönhetően ötmillió forint.

Tovább olvasom »
Felhívás
Nógrádi Civilek

Tavasszal sem feledkeznek meg a rászorulókról – ruhákat és lábbeliket osztanak Salgótarjánban

A helyi Szent Lázár Lovagrend a tavasz beköszöntével sem ­feledkezik meg a hátrányos helyzetű, nehéz sorsú családokról és az egyedülálló emberekről. A szervezet jótékonysági gyermek- és felnőttruhaneműt, valamint lábbelit oszt ­április 12-én, azaz ma 8 óra 30 perctől egészen délig a Meredek út 25. szám alatt.

Tovább olvasom »
Felhívás
Nógrádi Civilek

Elindult A Civil Díj közönségszavazás!         

Idén is pótolhatatlan munkát végző civil szervezetek kerületek a Civil Díj döntőjébe. Itt az idő, hogy ország-világ megismerje és elismerje őket, most te is szavazhatsz! Szerinted melyik volt 2023 legkiemelkedőbb civil kezdeményezése? Ismerd meg a döntősöket, és szavazz! https://nlc.hu/civil-dij-2024

Tovább olvasom »
Felhívás
Nógrádi Civilek

Önként és dalolva!

Az Egy nap másokért kampány célja, hogy a dm Magyarország munkavállalói, a munkaidejükből 2 napot arra fordítsanak, hogy országszerte, önkéntesen, gyakorlati tudásuk felhasználásával segítsenek civil szervezeteknek, közösségeknek. Ezzel felhívva az emberek figyelmét az önkéntes munka fontosságára, s így biztosítva lehetőséget a személyes fejlődésre.

Tovább olvasom »
Felhívás
Nógrádi Civilek

Generációk viharában – 16. KÖSZI Életfonal életvezetési tábor

7–12. osztályosok számára Idén tavasszal is megrendezi a KÖSZI Egyesület az Életfonal életvezetési tábort, ahova 7–12. osztályos diákokat várnak. Kiscsoportos beszélgetések, interaktív drámafoglalkozások, közösségépítő játékok és más izgalmas programok várják a táborozókat egy felejthetetlen négynapos hosszú hétvége során.

Tovább olvasom »
Felhívás
Nógrádi Civilek

Hirdetmény az elektori választás időpontjairól és helyszíneiről

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) 71. § (4) bekezdésében foglaltak szerint a Nemzeti Együttműködési Alap (továbbiakban: Alap) Tanácsa és kollégiumai civil delegált tagjainak megválasztására az elektori gyűléseket az alábbiak szerint hívom össze.

Tovább olvasom »
Scroll to Top