

Már lehet pályázni a Nemzeti Tehetség Program idei támogatásaira
2023-ban mintegy 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programban a tehetségek támogatására. Ebben az évben az NTP rendszere sok szempontból megújul azzal a céllal, hogy átláthatóbbá és az eredményei mérhetőbbé váljanak. A tehetségek azonosítása egységes szempontok alapján történik azért, hogy a lehető legtöbb fiatal elérhető legyen. Végig lehet követni útjukat, melynek végén mérhető tehetségük hasznosulása, összekötve őket a felvevő területekkel. Ezeknek a szempontoknak a megvalósítására idén pilot programot









