

VII. Civil Véradás
A Nógrád Megyei Civil Központ az országos Véradó Hét keretein belül, 2022. szeptemberében is két helyszínen rendezi meg a VII. Civil Véradást, ahol ajándékkal várjuk a résztvevőket. Adj egy csepp reményt.


A Nógrád Megyei Civil Központ az országos Véradó Hét keretein belül, 2022. szeptemberében is két helyszínen rendezi meg a VII. Civil Véradást, ahol ajándékkal várjuk a résztvevőket. Adj egy csepp reményt.


A tavalyi rekord résztvevő-számú rendezvény után a Magyar Természetjáró Szövetség idén is életre kelti az Országos Kékkör 2584 kilométerét. Mától lehet ingyenesen regisztrálni 143 túrára. A közösségi túrák az ország különböző pontjaiból indulnak a kék sáv turistajelzésen, október második szombatján, vagyis október 8-án.


A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt gyalogtúrákat szervez augusztus 20-án, szombaton.


Szeretetszolgálati támogatással vehetik igénybe a kutyák gazdái a térítésmentes ivartalanítást. A község is csatlakozott a Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó Települések programjához: ebben a leghátrányosabb helyzetű településeken igyekeznek megoldani a helyi problémákat, így a kóbor kutyák sorsát is próbálják rendezni.


A Duna-Ipoly Sportegyesület és a Pro Civitate Dei Egyesület idén már második alkalommal hirdeti meg a „Nagy” Ipoly Takarítás 2022 elnevezésű akciót.


A pénteken induló akció célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekeknek és családjaiknak megkönnyítsék az iskolakezdést.


A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt gyalogtúrát szervez július 24-én, vasárnap. A tervezett útvonal: Somoskőújfalu, vasútállomás – Lajos-ösvény – Margit-forrás – Ruzsik-kilátó – Kőbányai út – Beszterce-lakótelep. Találkozás a 8.20-kor induló 11/B-s salgói járaton, vagy 8.50-kor Somoskőújfalu vasútállomásnál. Túravezető: Tolmácsi József.


Keresi új tagjait a 2016-ban alakult héhalmi önkéntes tűzoltó egyesület – közölte a szervezet közösségi oldalán. Mint írták, várják mindazok jelentkezését, akik szeretnének segíteni bajba jutott embertársaikon, s szívesen lennének tagjai egy dinamikusan fejlődő önkéntes egyesületnek. Az egyesület tizenhárom településen lát el feladatokat, 2018 óta pedig már önállóan is beavatkozhatnak.


Legyen újra a miénk a rekord! 2022. júliusában ünnepli a 10. születésnapját a Civil Központ Hálózat. 2022. július 9-én (szombaton) délelőtt Nádújfaluban a Palacsintafesztiválon megkíséreljük visszaszerezni a palacsintakígyó rekordot. Gyertek, drukkoljatok, és ha van kedvetek, segítsetek, hogy újra mi legyünk a rekorderek!


Idén először szerveznek ingyenes angol nyelvi napközis tábort a 10–14 éves korosztálynak – közölte a Szirák Polgárosodásáért Alapítvány közösségi oldalán. A tábort augusztus 1–5. között rendezik meg a helyi Kemence Közösségi Házban.
A cookie-k ezen típusa teszi lehetővé a weboldalon történő böngészést. Ezen cookie-k nélkül a Társaság weboldalán felkeresett tartalmak kiszolgálása (beleértve a biztonságos protokollok használatát) lehetetlenné válik. Társaság weboldala titkosított karakterláncot tartalmazó cookie segítségével azonosítja Önt a honlap használata közben. Valahányszor belép az Érintetti felületre, ezt az egyedi azonosítót tartalmazó cookie-t helyezünk a gépére. Például: session cookie Ezek a cookie-k feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, így tiltásukra nincsen lehetőség. Kérjük, hogy ne használja tovább a Társaság weboldalát, amennyiben nem szeretné, hogy ezen cookie-k a böngészőjében letöltésre kerüljenek.
Ezek a cookie-k teszik lehetővé, hogy a látogatók az érdeklődésüknek megfelelő reklámüzenetekkel találkozzon. A weboldal üzemeltetője a Google Analytics szolgáltatást használja a látogatók viselkedésének statisztikai elemzésére. Annak ellenére, hogy a harmadik fél számára átadott információ nem tartalmaz személyes adatot, a látogatottsági adatok bizonyos esetekben visszavezethetőek az Érintettekhez A weboldal üzemeltetője a Google Adwords-öt és további hirdetési rendszereket használ online hirdetéseinek megjelenítésére. Ezek a szolgáltatók eltárolhatják a látogatók IP címét, illetve további - nem személyes adatnak minősülő - azonosító információt annak érdekében, hogy a későbbiekben külső weboldalakon megjelenítsék a Társaság hirdetését. Például:id, RSMKTO1, _mkto_trk, __utma, __utmb, __utmc, __utmz
Ezek a cookie-k teszik lehetővé a weboldalon használt felhasználói név, kiválasztott nyelvi preferencia eltárolását. Például egy weboldal képes lokális hírek kiszolgálására a látogató cookie-ban eltárolt földrajzi elhelyezkedése alapján. Ezek a cookie-k alkalmasak a megváltoztatott betűméret, illetve további hasonló beállítások eltárolására. A cookie-kban tárolt beállítások anonimek. A tárolt értékük az üzemeltető számára nem vezethetők vissza az egyes Érintettekhez. Például: Drupal.tableDrag.showWeight Drupal.toolbar.collapsed A személyes beállításokat eltároló cookie-k a böngésző beállításainál letilthatók, törölhetők. Ezen cookie típus tiltása hatással van a Társaság weboldalának funkcióira, ezáltal a tapasztalt felhasználói élményre.
Ezek a cookie-k arról gyűjtenek információt, hogy a látogatók milyen módon használnak egy weboldalt. Például mely oldalait látogatják a leggyakrabban, hol ütköznek a látogatók hibaüzenetekbe. Ezek a cookie-k nem tárolnak olyan információt, amellyel a látogatókat a weboldalak beazonosítanák. A segítségükkel gyűjtött információ kizárólag összesítve, névtelenül kerül felhasználásra. Céljuk a Társaság weboldalán elérhető funkciók, felhasználói élmény javítása. A weboldal teljesítményéről adatot gyűjtő cookie-k a böngésző beállításainál letilthatók, törölhetők.