Rendezvény

Rendezvény
Nógrádi Civilek

Wass Albert és a magyar irodalom kiemelkedő alakjai kerülnek középpontba Nógrádban

Magyar írók és költők műveiből olvasnak fel a nógrádi településen. A magyar irodalom kerül középpontba február 27-én, pénteken Zabar településen. Az esemény Facebook-oldalán olvasható tájékoztatás szerint a Wass Albert felolvasóest 17 órakor kezdődik a helyi könyvtárban. A rendezvény a Zabarért Egyesület szervezésében, a Túlélők Nógrád Vármegye, a Gömöri Egység Kör, illetve a Nógrád Vármegyei Szkíta Önkormányzat együttműködésével valósul meg.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Fel a Karancsra teljesítménytúra

Szombaton rendezik meg a „Fel a Karancsra” teljesítménytúrát, amely során a résztvevők kijelölt turistautakon hódíthatják meg a Karancs csúcsát. A kilátónál elhelyezett kód feljegyzése után a teljesítők a Kápolna-hegyen, a Margit-kápolnánál vehetik át a kitűzőt. A célban 10 és 14 óra között várják a túrázókat. Indulni több településről is lehet, a programot a Zöld Út Természetjárók Egyesülete szervezi.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

A gólyák megsegítése a cél

A természet kedvelői sem unatkoznak a hétvégén: szombaton 13 órától a Baglyaskő-Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban folytatódik a hagyományos gólyafészek-alap készítés. Önkéntesek segítségére van szükség a gallyak kötegeléséhez, a középiskolás diákoknak pedig közösségi szolgálati óraként is beszámíthatják részvételüket. A pedagógusokat külön várják az együttműködő intézményekből.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Kocsmakvízre várják ismét a balassagyarmatiakat

A Fiatalok Palócföldért Egyesület szervezésében újra megrendezik a nagy sikerű kocsmakvízestet február 20-án, pénteken a Márka Presszóban. A gyülekezés 19 óra 30 perctől lesz, a játék pedig 20 óra 15 perckor veszi majd kezdetét. A résztvevőket feleletválasztós kérdések, igaz-hamis feladatok, zene-, illetve filmfelismerés várja. Csapat nélkül is lehet csatlakozni, hiszen minden érdeklődő számára biztosítanak azt. Az est kiváló lehetőséget kínál a játékos tudáspróbára és a jó hangulatra.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Falusi Civil Alap 2026 – online információs rendezvény

A Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ – a beadási határidő előtt utolsó alkalommal – online információs rendezvényt szervez, amelynek témája: a Falusi Civil Alap pályázatai. Az információs rendezvény időpontja: 2026. február 17. (kedd) 15.00 óra Az online fórumokhoz szükséges regisztrációs link: https://forms.gle/9AYjfXQ8Hn7mfs6M9

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Falusi Civil Alap – 2026 online információs rendezvény

A Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ online információs rendezvényeket szervez, amelynek témája: a Falusi Civil Alap pályázatai. Az információs rendezvények időpontjai: 2026. február 9. (hétfő) 15.00 óra 2026. február 12. (csütörtök) 15.00 óra Az online fórumokhoz szükséges regisztrációs link: https://forms.gle/9AYjfXQ8Hn7mfs6M9

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Farsangi Mulatság Zabaron

A Zabarért Egyesület hagyományos farsangi mulatságot szervez a településen vasárnap 13 és 16 óra között. Az érdeklődők Külső-Zabaron találkoznak, majd jelmezes falujáráson vehetnek részt a Zabari Bazsarózsa Dalkör, és a Csáky testvérek kíséretével. A résztvevők tánccal és énekszóval, vidáman járják végig a falu utcáit. A felvonulás végén téltemető népszokásra is sor kerül, a gyerekeknek pedig meglepetéssel készülnek a szervezők. 

Tovább olvasom »
Scroll to Top