Csütörtökönként közös bingázásra invitálják a sport nógrádi szerelmeseit

A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület (SHKE) Bringás Csütörtököt szervez április 27-én, amelyre nemcsak az egyesületi tagokat várják – tájékoztatott Frics Balázs a szervezet képviseletében. Délután fél hatkor indulnak a város főteréről, bárki csatlakozhat egy körre.

Fotó: nool.hu

A rendezvényt minden csütörtökön megtartják. Az egyik héten országúti, a másikon pedig a hegyi kerékpárosokat várják. A salgotarjanihke.hu honlapon jelzik, hogy éppen melyik hét következik. Most az országútisokat hívják sportolni, de a kezdőknek sem kell megijedni, mert a távot és a tempót úgy alakítják, hogy minden résztvevőnek megfeleljen. 

Frics Balázs elmondta, hogy kezdeményezésükkel a kerékpár sportot szeretné népszerűsíteni, valamint egyfajta barátkozós, csapatépítő, összetartozást erősítő programot terveznek, amely gyakran egy-egy vendéglátóhelyen folytatott tartalmas beszélgetéssel végződik.

– Az útvonal mindig változó, az időjárás, illetve a társaság összetétele függvényében szoktuk meghatározni, hogy éppen merre menjünk, hogy a leggyengébb is végig tudjon jönni. Nem a versengés a cél, hanem az, hogy jól érezzük magunkat. Igyekszünk a környék tájegységeit bejárni – emelte ki Frics Balázs.

https://www.nool.hu/helyi-sport/2023/04/csutortokonkent-kozos-bingazasra-invitaljak-a-sport-nogradi-szerelmeseit

Scroll to Top