Félmillió forintból valósítaná meg a lakosság ötleteit a Völgyváros

Közösségi költségvetési projektet indított Salgótarjánban a Völgyváros csapata – hívták fel a figyelmet közösségi oldalukon. A 2020 végén életre hívott, főként fiatalokból álló egyesület tagjai, támogatói és segítői 500 ezer forintot gyűjtöttek össze, hogy a helyiek ötletei megvalósulhassanak, az általuk felvetett problémák megoldódjanak.

A városlakók elképzeléseiket szeptember 21-ig küldhetik be az otlet.volgyvaros.hu honlapról elérhető felületen. A csapat elsősorban olyan ötleteket vár, melyek a lakosság szélesebb köréhez szólnak, közösséget építenek, értéket teremtenek, praktikusak, hosszabb távon is életképesek, biztonságosak, nem utolsó sorban pedig beleférnek az 500 ezer forintos keretbe.

A csapat által is megvalósíthatónak tartott ötletekre a tervek szerint októberben szavazhat majd a közönség, a hónap végétől pedig az is kiderül, mely projektek valósulhatnak meg.

https://3100.hu/felmillio-forintbol-valositana-meg-a-lakossag-otleteit-a-volgyvaros/

Scroll to Top