Idén ötödik alkalommal szervezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között az Ipoly folyó mentén. A Nagy Ipoly-takarítás szervezői korábban sajtótájékoztató keretében számoltak be a tervezett útvonalról Szobon, a Wichmann Tamás víziúra megállóhelynél.
A Nagy Ipoly-takarítás sajtótájékoztatójáról Balla Mihály országgyűlési képviselő így számolt be a Facebook-oldalán. Mint írta: „Ötödik éve, hogy önkormányzatokkal és civil szervezetekkel összefogva, többnapos program keretében tisztítjuk meg az Ipoly folyó partszakaszait augusztusban. Környezetünk védelme érdekében végzett munkánkban az Ipoly-menti térségek közéleti szereplői is aktív szerepet, illetve védnökséget vállalnak. Idén Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár vállalta a fővédnökséget, Juhász Hajnalka és Vitályos Eszter képviselőtársaimmal pedig védnökei vagyunk a környezetvédelmi akciónak.”
Már lehet jelentkezni a Nagy Ipoly-takarításra
Balla Mihály a bejegyzésben köszönetet mondott az elmúlt években végzett áldozatos munkáért azoknak a fiataloknak, önkormányzatoknak és helyi közösségeknek, akik csatlakoztak hozzájuk. Kiemelte, bízik abban, hogy idén is ugyanolyan lelkesen vesznek majd részt ebben a nemes kezdeményezésben. Az országgyűlési képviselő végül kitért arra is, idén 16 magyar és 36 félvidéki település vesz részt a Nagy Ipoly-takarításon, amelyre 2025. július 15-ig lehet regisztrálni. A regisztrációval kapcsolatos bővebb információkat IDE kattintva találja.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/06/nagy-ipoly-takaritas-kezdemenyezes-2

