Kirándulással egybekötve tisztítja a környezetet a Zabarért Egyesület

A Tavaszi nagytakarítás című országos kezdeményezéshez csatlakozva a Zabarért Egyesület tagjai és lelkes önkéntesei április 15-én, szombaton szemétszedéssel egybekötött túrát szerveznek 9 és 12 óra között.

Ahogy arról portálunk is beszámolt már, a Zabarért Egyesület a környezettudatosság és a hulladékkezeléssel kapcsolatos szemléletformálást célzó projektet valósít meg. Teszik mindezt az Együtt Demjénért Alapítvánnyal, illetve a Borsodnádasdi Labdarúgók Sportegyesület részeként működő Vajdavári Vándorok természetjáró szakosztállyal együttműködve egy pályázat keretében, a Kárpátok Alapítvány Civil Térkép nevű program, és a Civitates támogató szervezet segítségével.

Szintén hasonló célt szolgál az április 15-i, Túra a tisztább Zabarért címet viselő program, amelynek gyülekezőhelye a helyi polgármesteri hivatalnál lesz. Az egyesület honlapján és közösségi oldalán megosztott tájékoztatás szerint onnan indulnak a résztvevők a Malom úton és a Boronás padosán át egészen Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyék határainak találkozásához. Ez a pont jelenti majd a nyolc kilométeres útvonal végcélját, ahonnan a tavaszi nagytakarításhoz csatlakozók visszatérnek Zabarra.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2023/04/kirandulassal-egybekotve-tisztitja-a-kornyezetet-a-zabarert-egyesulet

Scroll to Top