Te adod? Indul a civil véradás Nógrádban is, idén ez az 5 helyszín szerepel a programban!

Idén is megrendezik a jótékony kezdeményezést, aminek megvalósításában ezúttal is szerepet vállal a Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. 13. alkalommal szervezik meg a civil véradást, ahol öt helyszínen várják majd a donorokat vármegyénkben.

Idén immár XIII. alkalommal szervezik meg a civil véradást, amelynek keretében vármegyénkben is egy héten keresztül több helyszínen várják a segíteni szándékozókat.

Fotó: nool.hu
Idén is megszervezik a civil véradást

– A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága a Civil Közösségi Szolgáltató Központokkal összefogva minden évben két alkalommal, tavasszal és ősszel rendezi meg a Civil Véradó Hetet. Idén szeptember 22. és 26. között tartják meg a programsorozatot, amelyhez vármegyénk ezúttal is csatlakozott – tájékoztatott Vadasi Zsuzsanna, a civil központ vezetője. 

Mint mondta, idén is az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt vármegyei munkatársaival közösen bonyolítják le a véradást. A kezdeményezés országszerte, így Nógrádban is lehetőséget nyújt a véradásra, egyúttal ráirányítja a figyelmet annak fontosságára is. A cél, hogy minél több véradót bevonjanak a programba. 

Ezeken a helyeken adhatunk vért vármegyénkben

Nógrád vármegyében szeptember 22-én, hétfőn 8-tól 14 óráig a Salgótarjáni Területi Vérellátóban várják a donorokat. Másnap két helyszínen biztosítanak alkalmat a véradásra: 11.30 és 13.30 óra között a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban, majd 15-17 óráig a civil központ Klapka György út 4. szám alatti épületében. A donorok szeptember 24-én, szerdán 10-től 14 óráig a Nagyoroszi KNAUS gyárban nyújthatják karjukat tűszúrásra. Szeptember 26-án, pénteken pedig Salgótarjánban a Stromfeld Aurél Gépipari Technikumban folytatódik a véradás. Ez utóbbi helyszínen 10 és 13 óra között várják a véradókat.

– Mindenkit arra buzdítunk, hogy vegyenek részt a Civil Véradó Hét valamelyik Nógrád vármegyei állomásán! A vér semmi mással nem pótolható, a donorok önzetlensége sokszor magát az életet jelenti az arra szoruló betegek számára.– hangsúlyozta Vadasi Zsuzsanna. 

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/09/civil-veradas-ver-donor-veradok-onzetlenseg

Scroll to Top