Új felhívás a Városi Civil Alap keretében

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelent a Miniszterelnökség által biztosított forrásból „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2026.” című pályázati kiírás.

A Városi Civil Alap keretében a „civil közösségek tevékenységének támogatása” címmel 2021 márciusában megjelent pályázati felhívás forrást biztosított az 5000 fő feletti lélekszámú településeken székhellyel rendelkező egyesületek és alapítványok számára. A pályázat sikere alapján és figyelembe véve a civil szervezetek igényeit, a Kormány a támogatási programot ismét elindítja.

A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhetnek.

A Városi Civil Alap 2026. évi pályázati kiírása elérhető az alábbi linken:

bgazrt.hu valamint a nogradicivilek.hu oldalon is.

https://civil.info.hu/kezdolap/hirek/index.html?o=1096

Scroll to Top