12 csatornás EKG készülék adományokból

A Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány tavaly februárban adománygyűjtést indított a Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-Transzplantációs Osztályának javára. A cél egy olyan professzionális 12 csatornás EKG készülék megvásárlása volt, amely lehetőséget nyújt a szívizom repolarizációjának automatizált vizsgálatára, mivel számos hematológiai gyógyszer ezt a folyamatot zavarja meg.

A MOHA kezdeményezése mellé állt a Magyar Örökség-díjas Budapesti Kórus és jótékonysági koncertjükkel segítették az adománygyűjtést. A tavalyi év folyamán a támogató magánszemélyek néhány ezer forintos összegtől százezres nagyságrendig juttattak el adományt a MOHÁ-nak, így idén januárban sikerült megvásárolni az EKG készüléket a szükséges tartozékaival együtt 1 200 000 Ft értékben.

„A MOHA nagyrészt olyan célzott támogatásokból gazdálkodik, melyek felhasználásáról tételes elszámolási kötelezettségünk van, így azokat más célra, például a minket megkereső betegek közvetlen támogatására nem fordíthatjuk. Amennyiben van olyan bevételünk, ami szabadon felhasználható, akkor törekszünk azt úgy hasznosítani, hogy a felnőtt hematológiai betegek minél szélesebb körben megtapasztalják annak eredményét, ezért centrumoknak vásárolunk tárgyi eszközöket, melyek a betegellátás során kerülnek felhasználásra. Fontos megjegyezni, hogy a MOHA állami támogatást nem kap, tagdíjat nem szedünk, minden programunk, szolgáltatásunk ingyenes” – mondta Kéri Ibolya, az alapítvány elnöke.

A MOHA korábban a Debreceni Egyetem Hematológiai Osztályának és a Szent László Kórháznak adott át kisebb adományokat, de a tavalyi célzott gyűjtés eredményeként most ezzel a drága műszerrel tudják segíteni az orvosok munkáját.

„Megható volt látni, ahogy a bankszámlán gyűlt a pénz, ráismertem nevekre és felidéződtek bennem sorsok, arcok, tragikus történetek. A MOHA Baráti Kör és a támogató csoportjaink tagjai, barátok, rokonok, ismerősök és ismeretlenek adták össze a pénzt az EKG-ra, de volt olyan hematológus, aki a tiszteletdíjáról mondott le a cél érdekében.”

Az EKG készülék ünnepélyes átadására 2018. február 19-én, a Mielóma Támogató Csoport klubdélutánján kerül sor a Szent László Kórházban. Az eseményen a csoport fővédnöke, dr. Mikala Gábor a mielóma multiplex kiújulását követő kezelési lehetőségekről tart előadást. A szervezők kérik, hogy a terem korlátozott befogadóképessége miatt részvételi szándékukat előzetesen jelezzék a moha@onkohemat.hu e-mail címen vagy a +36 20 439 8645-ös telefonszámon.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top