15 %-kal csökkent az adó 1% felajánlók száma 2022-ben

Az 1% felajánlás továbbra is a civil szervezetek egyik legfontosabb bevételi forrása Magyarországon, sok szervezet léte múlik azon, hogy a magánszemélyek rendelkeznek-e az adójuk 1%-ról. 2022-ben a felajánlások száma csökkent, viszont a felajánlott összeg nőtt, így közel 11 milliárd forint jut el még idén a civil szervezetekhez.

Nőtt az egyházaknak felajánlott 1% mind az összeget, mind a felajánlások számát tekintve 2022-ben

Az összesített statisztika alapján látszik, hogy a tavalyi évben 20,6 milliárd forintot tettek ki az 1+1%-os felajánlások, ez a szám 2022-ben 23,3 milliárd forint felett van. Ebből közel 11 milliárd forint jutott civil szervezetekhez, ami 400 millióval haladja meg a tavalyit. Az egyházak esetében az összeg 2.29 milliárd forinttal nőtt. 

A NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány) által a NAV adataiból készített elemzésből az is kiderül, hogy összesen több, mint 3,24 millió leadott érvényes nyilatkozat érkezett hozzájuk, amiből 1,44 millió volt a civil szervezetek számára felajánlott, és 1,82 millió az egyházak számára felajánlott technikai 1%. Az elemzésből látszik,  hogy amíg a civil szervezeteknek felajánlók száma csökkent 2022-ben, az egyházaknak felajánlók száma 130 ezerrel nőtt.

A tendenciák megértéséhez további elemzések szükségesek, de azt feltételezzük, hogy a civilek esetében a csökkenés oka lehet a kormány által pont a felajánlási időszakban meghirdetett családi adóvisszatérítés, amely elbizonytalaníthatta a felajánlókat, illetve a választáshoz kötődő médiazaj, amely elnyomhatta a civilek erőforrás hiányos kampányait.

A felajánlások növekedését az egyházak esetében az is indokolhatja, hogy ha nem módosít egy felajánló a döntésén, akkor a tavalyi felajánlása továbbra is érvényben marad, míg a civil szervezetek esetében ha nem nyilatkozik újra, akkor a felajánlás  törlődik, minden évben újra kell nyilatkozni. 

A NIOK Alapítvány és több más szervezet is kezdeményezte korábban, hogy a felajánlások rendszere legyen egységes ebből a szempontból is. 

Az 1% felajánlás továbbra is a civil szervezetek egyik legfontosabb bevételi forrása Magyarországon, sok szervezet léte múlik azon, hogy a magánszemélyek rendelkeznek-e az adójuk 1%-áról. 2022-ben a felajánlások száma csökkent, viszont a felajánlott összeg nőtt, így közel 11 milliárd forint jut el még idén a civil szervezetekhez.

A NIOK Alapítvány elemzése alapján folytatódott a 2021-ben tapasztalt növekedés a felajánlott összeget tekintve. 

A 2022-es év érdekessége azonban, hogy bár a felajánlások száma  15%-kal csökkent, 1.44 millióan, mintegy 217 ezerrel kevesebben éltek a lehetőséggel a tavalyi évhez képest, a felajánlott összeg mégis 4%-kal nőtt.

Tehát az idei év eredményén a felajánlások számát tekintve már látható negatív tendencia. Akár a Covid negatív hatása, akár az ukrajnai háború vagy a gazdasági válság is lehet ennek oka.

Civil szervezetek számára felajánlott 1%

Civil szervezetek javára rendelkező nyilatkozatok száma 2022-ben: 1 443 300 db

Egy civil szervezetre eső átlagos támogatók száma 2022-ben: 50

Legtöbb támogató: 35 994 (Országos Mentőszolgálat Alapítvány)

kedvezményezett civil szervezetek száma: 28 241, közel 300-zal több a tavalyinál. 

Az egy civil szervezetre eső felajánlás átlagösszege évek óta növekszik, ez idén 372 ezer forint, ami nagyjából 28 ezer forinttal több, mint a tavalyi.

Az első 20 legtöbb 1%-os rendelkezésből részesült szervezet 2022-ben összeg szerint csökkenő sorrendben. A táblázatban nyíllal jelezzük a listán belüli helyváltoztatást 2021-hez képest:

sorrendNévFelajánlott összeg (Ft)2021-hez képestFelajánlók száma (fő)2021-hez képest
1ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY266 351 91335 994
2Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány207 410 25124 848
3BÁTOR TÁBOR ALAPITVÁNY145 177 42517 661
4BETHESDA KORHÁZ ALAPITVÁNY131 724 59315 923
5Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány103 351 35814 680
6Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány83 670 86312 959
7MADÁRKÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY80 575 21710 665
8Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány71 068 2099 348
9MAGYAR GYERMEKMENTŐ ALAPÍTVÁNY69 715 5439 182
10Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány68 216 3679 252
11Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért67 805 2468 537
12OLTALOM KARITATÍV EGYESÜLET66 760 7537 637
13Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány66 064 0709 051
14Rex Kutyaotthon Alapítvány59 571 5747 281
15Dévai Szent Ferenc Alapítvány53 390 7725 427
16Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület51 215 9126 489
17Miskolci Állatsegítő Alapítvány -MÁSA-48 201 5847 051
18Gyermekleukémia Alapítvány46 777 4416 961
19MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT EGYESÜLET44 125 5904 666
20MAGYAR HOSPICE ALAPITVÁNY43 702 8725 099

Az újonnan megjelenő a sorban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, aki a 47. helyről érkezett a 19.-re, megduplázva mind a felajánlás összegét mind az adományozók számát.

Érdekes, hogy az első 20 szervezet esetében is csökkent a felajánlók száma, a felajánlott összeg mégis nőni tudott 2021-hez képest, mint ahogy ez az összesített statisztikában is jellemző.

https://www.nonprofit.hu/hirek/15-kal-csokkent-az-ado-1-felajanlok-szama-2022-ben

Scroll to Top