280 kilogramm eledelt gyűjtött össze a szécsényi család az állatvédő alapítványnak

A szécsényi Búcsú Ferencné és családja nem csak szereti az állatokat, hanem fontosnak is tartja az állatvédő szervezetek munkáját. Ezért a közelmúltban újabb adománygyűjtést szerveztek a városban is aktívan tevékenykedő balassagyarmati San Lazaro Állatvédő Alapítvány számára, aminek köszönhetően már 280 kilogramm állateledelt sikerült összegyűjteniük.

Fotó: nool.hu

Búcsú Ferencné portálunk érdeklődésére elmondta: a családjával 2019-ben szerveztek először adománygyűjtést, ugyanis mint kutya- és macskatulajdonosok szomorúan figyeltek fel arra, hogy Szécsényben egyre több a kóbor, magára hagyott állat. Ezért összefogtak a barátaikkal, az ismerőseikkel és adománygyűjtést szerveztek a San Lazaro Állatvédő Alapítvány számára. Mindez olyan jól sikerült, hogy a város mellett a környező településekről is érkeztek adományok, köztük 360 kilogramm állateledel, kutyaházak, illetve több zsák törölköző és ágynemű is. Az adományokat végül megfelezték, így a salgótarjáni Mancs Menedék Állatvédő Egyesületnek is jutott belőle.

Városon belül házhoz is elmennek az eledelért

– Sajnos a városunkban jelenleg is sok a kóbor állat, azonban a San Lazaro Állatvédő Alapítvány nagyon sok kutyát mentett és ment meg mind a mai napig Szécsényből, illetve a környező falvakról. Ezért ismét úgy döntöttünk, hogy egy adománygyűjtéssel támogatjuk a szervezet munkáját – hangsúlyozta Búcsú Ferencné. Hozzátette: a gyűjtést január 22-én indították útjára. A lánya, Búcsú Bernadett ezzel kapcsolatban egy felhívást is közzétett az interneten, amelyben szerepel, hogy Szécsényben, az Arany János út 6. szám alatt hétfőtől péntekig, reggel 6 óra és 13 óra között veszik át az adományokat, valamint a lánya a városon belül házhoz is elmegy az eledelért.

Búcsú Ferencné kifejtette továbbá: szerencsére nagyon sok jó ember van, akik fontosnak tartják és segítik az állatvédő szervezetek munkáját, aminek köszönhetően eddig 280 kilogramm állateledelt, valamint törölközőket és lepedőket gyűjtöttek össze. Sőt, érkezett macskák számára is felajánlás, amelyet majd egy salgótarjáni állatvédő egyesület számára továbbítanak. Mint mondta: az adományozók nevét felírják, amit szintén közzétesznek az interneten, illetve a felajánlások átadását is dokumentálják majd, azért, hogy a támogatóikat biztosítsák arról, jó helyre kerülnek a felajánlásaik.

Örömmel tesznek eleget a kérésnek

– Eredetileg csak néhány hétig gyűjtöttük volna az állateledelt, viszont a támogatóink kérték, hogy legyen folyamatos, aminek örömmel teszünk eleget, így a jövőben is szívesen fogadjuk a felajánlásokat. Emellett tervezzük, hogy Szécsényben két nagyobb áruház parkolójában is szervezünk majd előre kijelölt napokon adománygyűjtést – fogalmazott Búcsú Ferencé. Kifejtette továbbá: a felajánlásokat egy helyi, szintén állatbarát lakos segítségével a következő napokban elszállítják majd a balassagyarmati szervezet által üzemeltetett kutyamenhely számára, ami már most telt házzal működik. A következő adománygyűjtést pedig majd a Mancs Menedék Állatvédő Egyesület számára szervezik meg.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2024/02/280-kilogramm-eledelt-gyujtott-ossze-a-szecsenyi-csalad-az-allatvedo-alapitvanynak

Scroll to Top