A civil szervezeteknek is teljesíteniük kell az átláthatóság követelményeit

A magyar kormány véleménye szerint a nem kormányzati szervezeteknek ugyanolyan átláthatósági követelményeket kell teljesíteniük, mint a politikának és a politikusoknak, különösen akkor, ha ezek a szervezetek politikával vagy a politikához kötődő kérdésekkel foglalkoznak – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a The Guardian című baloldali brit napilapnak.

A lap nyomtatott kiadásában szombaton ismertetett telefoninterjúban Kovács Zoltán azt mondta: az Obama-kormánynak a magyar civil szervezetekkel szembeni kormányzati politikáról megfogalmazott bírálatai felesleges feszültségekkel terhelték az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokat. A kormányszóvivő szerint azonban most láthatóan új korszak kezdődik, amelyben az eddigiektől különböző vélemények hangzanak majd el még Washingtonból is ebben a kérdésben.

A The Guardian kommentárja szerint Orbán Viktor miniszterelnök „egyre inkább autoriter viselkedése” olyan félelmeket keltett, hogy eróziónak indulhat a demokrácia Magyarországon.

Kovács Zoltán azonban az interjúban kijelentette: Magyarországot megalapozatlan vádak érték az átláthatóság és a korrupció kérdésében, a kormány véleménye szerint viszont mostantól gyakorlatiasabb időszak következik, és Magyarországot nem az eddigi vádakra jellemző kettős mércével fogják megítélni.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért kifogásolja a civil szervezetek külföldi finanszírozását, a kormányszóvivő azt mondta, hogy erre a nemzeti szuverenitás tükrében kell tekinteni. Nemigen látni olyan közép-európai országokat, amelyek például brit civil szervezeteket finanszíroznak politikusok befolyásolása céljából – tette hozzá.

Kovács Zoltán szerint Soros György magyar-amerikai nagybefektető igen egyértelmű módon igyekszik beavatkozni a magyar politikába, például a migránsválság kezelésének kérdésében.

(MTI)

(Forrás: www.kormany.hu)

Scroll to Top