A fészkek javításával és tartók felszerelésével készülnek a nógrádi gólyák hazatérésére

Még távolinak tűnik az április, amikor a kedvezőbb éghajlaton telelő fehér gólyák első példányai visszatérnek hazánkba. A Magyar Madártani Egyesület Nógrád Megyei Szervezetének munkatársai azonban már most készülnek a fogadásukra: ahol szükséges, fészektartókat helyeznek ki, és karbantartják a már meglévő lakóhelyeket.

Fotó: nool.hu

Közösségi program keretében készültek el azok a gólyafészek-alapok, amelyeket március végéig kilenc nógrádi településen helyeznek el a szakemberek. Hazánkban az elektromos hálózat kiépülését megelőzően a fehér gólyák magányosan álló fákra, kéményekre és nádtetőkre rakták a fészküket. Napjainkra azonban kilencven százalékuk már kisfeszültségű villanyoszlopokon alakítja ki otthonát. Ez sem a gólyák, sem a hálózat szempontjából nem ideális. A nedves gallyak ugyanis zárlatot okozhatnak, a fészek tömege pedig leszakíthatja a vezetékeket. 

– Néhány esetben elegendő volt csak a fészekanyagot elrendezni, ugyanis azok az építmények, amelyek régebbiek részben leomolhatnak. Tavaly emiatt két fióka is elpusztult Endrefalván. Ezt elkerülendő idén már megtörtént Romhányban, Ipolyvecén, Nógrádszakálban és Ludányhalásziban a fészkek rendezése – tájékoztatott Papp Ferenc, a madártani egyesület Nógrád megyei elnöke. – Fészektartó alapokat pedig Hasznoson, Nógrádmegyerben, Bercelen, Hugyagon, Benczúrfalván, Karancsságon és Nagybárkányban helyezünk ki. 

Mint mondta, Salgótarjánban a szeméttelepen kezdett tavaly egy gólyapár fészket rakni, mindkettő gyűrűs madár volt. Sajnos a hímet áramütés érte Nagykeresztúrban. Arra az esetre, ha a tojó visszatérne, a városüzemeltetési kft. tartókat gyártott, amelyre szintén kerülnek fészekalapok. Azokat vadszőlőből, erdei iszalagból és hosszú indákból fonták. Az elkészült alapokat március végéig helyezik ki a szakemberek, az égi vándorok ugyanis zömében áprilisban érkeznek vissza hazánkba. 

Érdekesség, hogy tavaly már februárban megjelent megyénkben egy Vizslás-Újlakon költő, meggyűrűzött példány. Ez azért történhetett így, mert a Vajdaságban, Nagybecskerek mellett egy szeméttelepen telelt, így még a Kárpát-medencét sem hagyta el. 

– Azonban a madár lábára szerelt jeladó szerint ezen a télen egészen Izraelig repült. Ezidáig még egyetlen gólya sem tért vissza hozzánk – fogalmazott Papp Ferenc, aki arról is beszámolt, hogy a madártani egyesület munkatársai nem csak a fehér, hanem a fekete gólyák fészkeit is szemmel tartják. 

Az egymással rokon faj egyedei nem csak kinézetre, hanem költésbiológiai szempontból is különböznek egymástól. A fekete tollú madarak a zárt erdőket részesítik előnyben, fészkük hasonló fehér rokonaikhoz, azonban azokat sokszor száraz ágakra rakják, amelyek költés közben leszakadhatnak. Ezért a szakemberek alpin-technikával jól megépített műfészkeket helyeznek ki biztonságos helyekre. Azokba akár már másnap megkezdődhet a költés, de nem csak a fekete gólyák foglalhatják el ezeket, más fajok, például az uráli bagoly is otthonra találhat bennük.

– Nógrád megyében hét pár fekete gólyáról tudunk biztosan, azonban mivel rejtett életmódot élnek, ettől természetesen lehet több is – ismertette a szervezet megyei elnöke. – Fehér rokonaik közül tavaly 84 párt tartottunk nyilván, ebből 77 sikeresen költött. 

A madárbarátok akár örökbe is fogadhatnak egy-egy gólyafészket

Sámuel Zsuzsanna, a Hortobágyi Madárkórház Alapítvány madármentője vezeti a „Fogadj örökbe egy gólyafészket!” elnevezésű gólyavédelmi programot. Az abban részt vevők – magánszemélyek, cégek, óvodai, iskolai csoportok – jelképesen örökbe fogadnak a lakóhelyükön található egy, vagy akár több gólyafészket. Amíg a madarak itthon tartózkodnak, rendszeresen figyelik a fészkeket, a látottakról feljegyzéseket készítenek. Ehhez adatlapokat is kapnak a programban részt vállaló önkéntesek. Amennyiben úgy látják, hogy valami probléma merül fel, azonnal értesítik a program vezetőjét, aki elmondja, az adott esetben mi a teendő, szükség esetén megszervezi a bajba jutott gólya mentését.

A kezdeményezésről a golyafeszekprogram@gmail.com címen kérhetnek felvilágosítást az érdeklődők. A madártani egyesület TermészetLesen elnevezésű adatbázisa is hasonló célt szolgál, ami a szervezet honlapján érhető el.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2023/02/a-feszkek-javitasaval-es-tartok-felszerelesevel-keszulnek-a-nogradi-golyak-hazateresere-2

Scroll to Top